Önállóan indul a romániai választásokon az erdélyi Magyar Polgári Szövetség
Önállóan indul a romániai őszi választásokon az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) - jelentette be közleményében a szervezet bővített elnöksége. A hétfőn az MTI-hez is eljuttatott közleményben az MPSZ vezető testülete beszámolt arról: az MPSZ Országos Választmánya október 8-án Székelyudvarhelyen tartotta alakuló ülését, melyen Szilágyi Zsolt személyében megválasztották a Választmány elnökét és megerősítették tisztségében az ügyvezető elnököt, Nagy Pált.
Dátum: 2004-10-11 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:24.757740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a Választmány eldöntötte, hogy önállóan indul az őszi parlamenti választásokon, mivel - mint a dokumentumban olvasható - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábban "mereven elutasította" a közös (RMDSZ-MPSZ) magyar parlamenti képviselet létrehozásának lehetőségét. "Annak ellenére, hogy a Polgári Szövetség bejegyzett, törvényesen működő országos szervezet, a diszkriminatív választási törvény előírásai miatt a választásokon való induláshoz szükséges újból összegyűjtenie a 25 000 aláírást" - áll az MPSZ közleményében, amelynek szerzői szerint "az RMDSZ kérésére és hozzájárulásával megszületett törvény és annak alkalmazása" Románia integrációs esélyeit sodorja veszélybe.
MTI - fideszfrakcio.hu