Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kenyéradójuk ellen készülnek tüntetni az adórevizorok?

Idén még akár azt is megérhetjük, hogy adórevizorok sztrájkoljanak munkaadójuk ellen - legalábbis erre lehet következtetni az APEH szakszervezeti vezetőjének szavaiból. A tavalyi közigazgatási létszámcsökkentéskor is megtépázott adóhivatal munkatársainak elegük van a tervezett újabb megszorításokból. Igaz, sok állami alkalmazott szívesen cserélne velük - írja a Magyar Hírlap.


Dátum: 2004-10-12 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:26.598415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Adórevizorok nagyon ritkán sztrájkolnak kenyéradó gazdájuk, a pénzügyi kormányzat ellen. Ha mégis előfordul, az nem csekély következménnyel szokott járni. Négy évvel ezelőtt például az adóhivatal dolgozóinak tiltakozásába bukott bele Christian Sautter francia pénzügyminiszter. A baloldali Jospin-kormány felelőse kinevezése után három hónappal nyújtotta be ambiciózus tervét, amely szerint az adókat egy központi rendszerben kezelték volna, nagyban egyszerűsítve ezzel az adminisztrációt. Az átszervezések azonban a több mint félszázezer adóhivatalnok közül ezrek munkáját tette volna feleslegessé. A szakszervezet azonnal az utcára hívta a kollégákat, s a reform máig nem lépett életbe.

A párhuzamra Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsának elnöke hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a magyar adóhivatalnokok is készek akár a végsőkig elmenni az újabb megszorítások elleni tiltakozásként. Pedig az APEH - a vámhatósággal (VPOP) együtt - még a kivételezett közigazgatási intézmények közé tartozik, amelyeknek a jövő évi 6,5 százalékos béremelésnek csupán a másfél százalékát, illetve a tizenharmadik havi fizetéseket kell saját maguknak kigazdálkodniuk. A közigazgatási intézmények zöme egy fillért sem kap jövőre béremelésre.

A költségvetés az ideinél alig több - 55,8 helyett 57,6 milliárd forint - állami támogatást irányoz elő jövőre az APEH-nek, de ebben már benne van az ötszázalékos béremelés fedezete is. Vagyis valójában csökken a forrás. Michalkó Tamás szerint a maradék másfél százalékos béremelés és a tizenharmadik havi fizetés kigazdálkodásához elméletileg 180 ember elküldésére lenne szükség, ám egyelőre nyugdíjazásokkal próbálják meg elkerülni a létszámcsökkentést. A 12 ezer fős APEH-nél évente átlagosan 240 dolgozó megy nyugdíjba, így elvileg "véráldozatok" nélkül megoldható a létszámkurtítás.

Csakhogy az adóhivatal, amely - több mint ezerfős létszámcsökkentéssel - a tavaly elrendelt közigazgatási karcsúsítás egyik legnagyobb áldozata volt, már elérte a feladatai ellátásához szükséges létszámminimumát, s további elvonást már nem tud elviselni - állítja Michalkó. Az APEH-re évente újabb feladatokat sóznak a jogalkotók, amelyek nem tartoznak szigorúan véve az adóztatáshoz: ilyen többek között a magánnyugdíjpénztárakhoz, a diákhitelhez, a Sulinethez kapcsolódó feladatok és az egyéb adó módjára behajtandó köztartozások beszedése. Az ellenőrök reálkeresete már idén is húsz százalékkal csökkent, s jövőre is ugyanez vár rájuk - állítja Michalkó.

Persze azért más területek köztisztviselői még mindig örülnének, ha az adóellenőrökhöz hasonló juttatásokban részesülhetnének. A revizorok között ebben az évben nettó 6,8 milliárd forintos prémiumot osztanak szét, ha november 25-éig teljesül az adóbevételi előirányzatok legalább 89 százaléka, jövőre pedig 11,2 milliárd lesz erre a célra. Igaz, ebben már benne van a prémiumon felül negyedévente járó jutalomkeret is, ami idén megközelítően négymilliárd forintot tesz ki.

Forrás: Magyar Hírlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek