Elutasított ellenzéki javaslatok
Az Országgyűlés elfogadta az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást kedden, nem szavazta meg viszont a napirend kiegészítésére tett ellenzéki javaslatokat, így szerdán nem lesz plenáris ülés.
Dátum: 2002-07-09 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:07.662456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés nem tűzte napirendjére az ellenzéki pártok által javasolt törvénymódosításokat, így nem tárgyalja szerdán a Ház - a többi közt - a hírközlésről és a gázszolgáltatásról szóló törvények módosítására irányuló fideszes javaslatokat.
Elutasította a parlament a Fidesz és az MDF indítványát az átvilágítási törvény sürgős tárgyalással történő módosítására.
Támogatta viszont az Országgyűlés a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló törvény módosításának sürgős tárgyalásba vételét. E törvényjavaslat a Nagy Imre-érdemrend megalakítását szorgalmazza.
Elfogadta az Országgyűlés a kormány által benyújtott két törvényjavaslat, az elmúlt rendszer tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló előterjesztés, valamint a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozatalára vonatkozó javaslat sürgős tárgyalásba vételét.