Uniós jogszabály miatt ölik le a szürkemarhákat?
Kilenc szürkemarhát kell leölnie egy gazdának, mert nincsenek meg hozzájuk a megfelelő papírok, amit a gazda hosszú ideje próbál beszerezni. Egy uniós rendelet alapján minden olyan állatot meg kell ölni, amelyek eredetét nem lehet bizonyítani.
Dátum: 2004-10-12 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:27.842396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy kaposfüredi gazda feltehetőleg kénytelen lesz leölni kilenc szürkemarháját, mivel az állatoknak nincs úgynevezett Egységes Nyilvántartási és Azonosító számuk. Ez az adat igazolja az állatok származását, amelyet azonban a gazda hosszú idő óta nem tud beszerezni. Egy uniós rendelet alapján minden olyan állatot meg kell ölni, amelyek eredetét nem lehet bizonyítani - tudósított a Magyar Televízió.
Kovács Gyula több mint negyven éve tart állatokat. Amikor megvette a marhákat, már akkor sem voltak meg a megfelelő származási illetve eredetvizsgálatokat igazoló papírok.
A tulajdonos hiába kilincselt a hivatalokban, a marháknak még mindig nincs nyilvántartási számuk, ezért oltást sem kaphattak. Az Európai Uniós előírások szerint az ilyen állatokat le kell ölni, ráadásul a gazda költségén. A szakmai szervezetek szerint lehetne rugalmasabb a hatóság.
A Híradó úgy tudja, hogy kedden egy órakor megölik a kilenc állatot, amelyek közül két tehén vemhes. A Somogy Megyei Állategészségügyi Állomás szakemberei nem nyilatkoztak az ügyről.
Forrás: Magyar Televízió, mno.hu
fideszfrakcio.hu