Megunta a kormányzati semmittevést az OEP főigazgatója is?
A rendszerváltás óta e tisztséget a leghosszabb ideig betöltő Matejka Zuzsa maga kezdeményezte felmentését, és keddtől már szabadságát tölti.
Dátum: 2004-10-12 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:28.194494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főigazgató hivatalba lépése után a Népszabadságnak azt mondta, főként az irányított betegellátási modell bővítése és a szabályozott gyógyszerpiac kialakítása csábította a főigazgatói székbe. Hivatali idejében, bár e két ügyben több tucat koncepció készült, miniszteri biztosok váltották egymást, érdemi változás nem történt.
Az MTI érdeklődésérea tárca szóvivője közölte: hivatalosan nem jelezte lemondási szándékát az egészségügyi minisztérium felé Matejka Zsuzsanna, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója..
Forrás: nol.hu, MTI
fideszfrakcio.hu