Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiszabadult tíz török túsz Irakban

Megérkezett Bagdadba és már a sajtó képviselőivel is találkozott kedden az a tíz török túsz, akiknek kiszabadulását vasárnap jelentette be az al-Dzsazíra arab nyelvű műholdas televízió.


Dátum: 2004-10-12 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:28.482319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Irakban foglyul ejtett túszok a 40 napi rabság után is jó egészségben lévőnek tűntek a sajtóértekezleten, amelyet az őket foglalkoztató török építőipari cég, a Visnan bagdadi székházában tartottak kedden.

A török építőmunkások elrablását az Abu Bakr asz-Szadik Szalafista Brigád nevű csoport vállalta magára. A túszok szabadon engedését azzal indokolta, hogy munkáltatójuk az Irakból való kivonulás mellett döntött.

A túszok kiszabadulásának hírét megerősítette Ankarában Abdullah Gül török külügyminiszter is, hozzátéve, hogy a munkások már biztonságban vannak a bagdadi török nagykövetségen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek