Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös cél a családok biztonságának megteremtése

Orbán Viktor Dieter Althaus-szal, Türingia tartományának kormányfőjével, a német Szövetségi Tanács elnökével találkozott kedd reggel Budapesten. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke elmondta, a kis- és középvállalkozások, valamint a munka mellett gyermeket nevelő családok támogatásában látja a biztonság megteremtésének lehetőségét.


Dátum: 2004-10-12 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:29.129032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megbeszélés után a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy Németország keleti feléből, egy volt szocialista ország politikusával folytatott eszmecserét, mert ők "jobban megértenek bennünket", hiszen "ők is keresztülmentek azon a fájdalmas átalakuláson - annak minden fájdalmas következményével", amelyet mi, magyarok is átéltünk.

Az emberek fele ma rosszabbul él, mint 1989-ben

Hozzátette, hogy a volt keletnémet területekről érkezettek is tudják, hogy mit jelent az, hogy Magyarországon 2000-ben érte el újra el a nemzeti össztermék az 1989-es szintet, és az, hogy Magyarországon az emberek fele ma rosszabbul él, mint a rendszerváltozást megelőzően, így számukra is érthető az, hogy milyen fontos cél a mindennapi élet biztonságának megteremtése, amely a Szövetség programjának középpontjában áll.

Az adózás során figyelembe kéne venni az eltartottak számát

"A biztonság azt jelenti, hogy mindenkinek, aki dolgozni akar, van munkája, és mindenkinek van otthona" - jelentette ki Orbán Viktor és elmondta, hogy a német kereszténydemokrata politikussal folytatott tárgyalás egyik kiemelt témája volt az, hogy mindez hogyan valósítható meg, mert ma sokan vannak, akik dolgoznának, vagy otthont szeretnének, mégsem tudják ezt maguknak megteremteni. Végül elmondta, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint a munka mellett gyermeket nevelő családok támogatásában látja a helyzet megoldását. Ugyanis két, két és félmillió embernek ma a kis- és közepes vállalkozások adnak munkát Magyarországon. Az is igazságtalan, hogy minél több gyermeket nevel ma egy család Magyarországon, annál bizonytalanabb a helyzete. Ezért - mint Orbán Viktor mondta - a költségvetés és az adótörvények vitája során a Fidesz az ő érdekeiket kiemelten fogja képviselni, hogy minél hamarabb megteremtse a családok biztonságát. A Szövetség elnöke a legnagyobb gazdaságpolitikai hibának nevezte azt, hogy az adózásban csak a jövedelmet veszik számításba, és figyelmen kívül hagyják az eltartottak számát. "Ezen az alapon nem lehet berendezni egy élhető, biztonságos Magyarországot" - szögezte le végül.

Németország alkotmányban rögzítette a családok megkülönböztetett támogatását

Dieter Althaus a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón szintén kiemelte a hasonló tapasztalatok fontosságát és azt, hogy jól illeszkednek Türingia és Magyarország jövőbeni céljai, hiszen mindketten a középosztály és családok megerősítését támogatják.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a két párt szorosabb együttműködését tartja szükségesnek. Rámutatott: fontosnak tartják, hogy "akik igent mondanak a családra, igent mondanak a gyermekekre, azok előnyt élvezzenek". Dieter Althaus emlékeztetett arra, hogy ez a megkülönböztetést náluk az Alkotmányban is rögzítették.

Kép és szöveg: B.E. - Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek