Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosították a médiatörvényt

A médiatörvény jogharmonizációs célú, kedden a parlament által elfogadott, kétharmados többséget igénylő módosítása lehetővé teszi az audiovizuális fejezet ideiglenes lezárását Magyarországnak az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásain.


Dátum: 2002-07-09 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:07.948449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvényjavaslatot három fideszes képviselő, Szalai Annamária, Szájer József és Várhegyi Attila nyújtotta be.

A változtatás nyomán pontosabbá válik a médiatörvény fogalmi rendszere, bevezetik az európai mű fogalmát, új műsorszerkezeti követelmények lépnek életbe, valamint szigorúbbak lesznek a kiskorúak védelmét szolgáló szabályok.

Az előterjesztés indoklása szerint a törvénymódosítással Magyarország teljesíti a közösségi jogi követelményeket egyebek között a reklám, a műsorszámok támogatása, a kiskorúak védelme, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a közérdeklődésre számot tartó események közvetítése, a szerzett közvetítési jog gyakorlása és a filmszínházi alkotások televízióban történő bemutatása terén.

Kapcsolódó elemek