Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc a görög kormányfővel tárgyalt

Magyarország és Görögország együttműködése sokat segíthet abban, hogy a két ország minél nagyobb anyagi támogatást kaphasson az EU következő, hétéves költségvetéséből infrastrukturális fejlesztési projektek és balkáni beruházások támogatására az Európai Uniótól - állapította meg egyetértésben Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök és Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök.


Dátum: 2004-10-12 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:31.942628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar államfő és a görög kormányfő kedden lezajlott athéni megbeszélésén mindkét fél hangsúlyozta a kétoldalú viszony baráti, szívélyes jellegét, és állást foglalt a kapcsolatok erősítése mellett. Az együttműködés egyik fontos terepe a balkáni térségben való közös fellépés, politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt - mondta a köztársasági elnök az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Nagy hangsúlyt kapott a tárgyaláson a kereskedelmi forgalom és a kölcsönös beruházások élénkítése, valamint az infrastruktúra fejlesztése, a közúti, a vasúti és az energetikai rendszerek hatékonyabb összekötése terén folytatandó együttműködés. A Görögországig lenyúló tízes európai közlekedési folyosó autópálya-építkezését illetően már egészen előrehaladott elképzelések vannak, egészen a nyomvonal kijelöléséig - mondta nyilatkozatában Mádl Ferenc.

Karamanlisz görög kormányfő kérte, hogy Magyarország támogassa a görögországi Szaloniki 2008-as világkiállítási pályázatát - egyrészt a döntésre illetékes szervben leadott szavazatával, másrészt pedig azzal, hogy ösztönzi magyar vállalatok részvételét a világkiállítás építkezéseiben és programjaiban.

A magyar államfő elmondta, hogy Magyarország elkötelezett a magyar-görög együttműködés iránt, élénk gazdasági kapcsolatokat tart fenn Szaloniki térségével, évek óta konzulja is működik az észak-görögországi városban, s valószínű, hogy nemcsak szimpátiával fogja kísérni, hanem komoly mértékben támogatni is fogja Szaloniki világkiállítási pályázatát.

Mádl Ferenc hétfőn utazott a görög fővárosba, ahol az Athéni Egyetem díszdoktorává avatták.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek