Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh Zsolt levele Kovács Lászlónak

Kovács László kedden levélben szólította fel Németh Zsoltot, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökét, hogy kérjen elnézést a Külügyminisztériumtól az október 2-i ülésén tett állításáért. Németh Zsolt válaszlevelét itt olvashatják.


Dátum: 2004-10-12 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:32.617625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács László részére

Külügyminisztérium

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

Értetlenül állok az Ön levelének ténye és hangneme előtt. Először is üdvözlöm, hogy az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsának nyilatkozata utal a vajdasági problémákra. Biztos zagyok benne, hogy ehhez az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az Ön által említett ülésén lezajlott vita is hozzájárult, Ami Javier Solana látogatásának körülményeit illeti, emlékeztetném miniszter urat, hogy Ön egy szóval sem cáfolta az ülésen elhangzottakat.

Miniszter úr rendszeresen felszólítja az ellenzéket, hogy az Önnek megfelelő módon nyilatkozzon. Ezzel kapcsolatban ismételten emlékeztetném Önt, hogy Magyarországon 1990 óta többpárti demokrácia van, ezáltal a mindenkori ellenzéknek jogában áll egyet nem érteni a kormányzattal. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának többek között az is a felelőssége, hogy az Ön tevékenységét ellenőrizze.

Végezetül Miniszter úr engedjen meg még egy megjegyzést. A magam részéről a magyar diplomáciai kart tisztelem és becsülőm, 1998 és 2002 között együtt dolgoztam a Külügyminisztérium apparátusával. Én soha nem a diplomácia kart kritizálom, hanem az Ön két és féléves tevékenységét tartom kudarcnak. A kettő nem ugyanaz.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői mind az Európai Parlamentben, mind az Európa Tanácsban együttműködtek a Magyar Szocialista Párt képviselőivel a vajdasági magyarok bántalmazásával összefüggő kérdésekben. Nyitottak vagyunk a kormány irányába is, ehhez azonban az kell, hagy a Külügyminiszter az atrocitások ürügyén ne az ellenzéket próbálja minősíteni, hanem a probléma kezelésére koncentráljon.

Budapest, 2004. október 12.

Tisztelettel:

Németh Zsolt

a Külügyi Bizottság elnöke

***

"Németh Zsolt alaptalanul, a tények figyelmen kívül hagyásával intézett durva támadást a magyar diplomácia ellen" - írta Brüsszelből levelében Kovács László. A levél kitér arra, hogy a külügyi bizottságban október 2-án lezajlott külügyminiszteri meghallgatáson Németh Zsolt azt mondta, a magyar diplomácia későn reagált a vajdasági atrocitásokra és fellépése eredménytelen volt, "hiszen Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a belgrádi vezetőkkel folytatott tárgyalásain meg sem említette a témát". Kovács László megjegyzi, hogy a külügyi bizottság elnöke az ülésen a magyar diplomácia és a külügyminiszter személyes kudarcának minősítette a történteket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek