Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tapintható kiállítások

Tapintható tárlat nyílik vakok és gyengénlátók számára a Magyar Nemzeti Múzeum állandó történeti kiállítása keretében szerdán - közölte az intézmény egyik szervezője az MTI-vel.


Dátum: 2004-10-12 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:33.806392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A múzeum harmincöt középkori műtárgyról készített másolatot, amelyet a látogatók megérinthetnek, tapintásukkal megismerhetik a korszak jellemző stílusjegyeit - mondta Lovas Judit. A kiállított tárgyakról braille-írással készült feliratok adnak tájékoztatást - fűzte hozzá. Lovas Judit szólt arról, hogy tavaly a régészeti állandó kiállítás keretében adtak át tapintható alkotásokból álló részleget, amelyet most hangos térképpel is kiegészítenek. A tárlat megnyitásának apropója, hogy pénteken lesz a Fehér bot napja - mondta.

A Magyar Nemzeti Galériában harminc műtárgyról készült tapintható változat - közölte Lindner Magdolna muzeológus az MTI érdeklődésére. Elmondta, hogy a galéria szeptember 1-én nyitotta meg azt a részlegét, ahol a XIX. és XX. századi gyűjteményből származó szobrok és kisplasztikák "megtapinthatók". Hozzátette: a vakok és gyengénlátók számára ingyenes tárlatvezetés kérhető, az alkotásokról braille-írásos kiállítás-vezető is készült.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek