Ismét rendre utasították a Népszava hazugsággyárát
A Fővárosi Bíróság a Sutka-levél kapcsán megjelent cikkek miatt , keddi elsőfokú, nem jogerős ítéletében helyreigazításra kötelezte a Népszavát abban a sajtóperben, amelyet Kósa Lajos, Debrecen polgármestere indított a napilap ellen. Az ítélet szerint a Népszava olyan hamis látszatot is keltett Kósa Lajos televíziós interjújának kommentálása során, mintha ő is érintett lenne egy Szabolcs megyei rendőri vizsgálatban, pedig sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták ki.
Dátum: 2004-10-12 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:34.124609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bíróság kötelezte a Népszavát, hogy a 2004. május 29-i számában megjelent Vizsgálat minden szinten című cikkel azonos helyen és betűszedéssel helyreigazítást jelentessen meg. Ebben a lapnak közölnie kell, hogy azt a valós tényt, miszerint Sutka Sándor korábbi Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány különböző bűncselekmények alapos gyanújára hivatkozással egy átiratában Kósa Lajos debreceni polgármester mentelmi jogának felfüggesztését tartotta indokoltnak, úgy tüntette fel, mintha a javaslat megalapozott lett volna, pedig a valóságban az ügyészség hónapokkal korábban már megalapozatlannak találta a leírtakat - mondta el Pataki Árpád bíró azt követően, hogy a tárgyaláson meghallgatták Sutka Sándor volt megyei rendőrfőkapitányt és Nagy Kálmán volt megyei főügyészt, az úgynevezett Sutka-levél szerzőjét és címzettjét.
A bíróság mindemellett Nagy Kálmán vallomása, valamint az Országos Rendőr-főkapitányságtól megkapott levél és a Népszavában megjelentek összevetése alapján nem találta teljesíthetőnek a felperes azon helyreigazítási igényét, miszerint az a levél nem létezik.
"Ez a levél ugyan valóban létezik, csakhogy a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy ezen indítvány, vagy átirat kapcsán az ügyészség már állást foglalt, és az a cikkből bántóan hiányzik. Tehát az, hogy ugyan volt egy ilyen levél, de erről az ügyészség úgy döntött, hogy nem megalapozott" - hangsúlyozta a bíró.
A helyreigazításban szintén szerepelnie kell, hogy egy másik cikkben a Népszava olyan hamis látszatot keltett Kósa Lajos televíziós interjújának kommentálása során, mintha ő is érintett lenne egy Szabolcs megyei rendőri vizsgálatban, pedig sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták ki. Továbbá a lapnak helyre kell igazítania azt az állítását, hogy a Dexion Kft. azért kapott megbízást a debreceni önkormányzattól, mert a cég egyik alapítója megvásárolta Kósa Lajos ingatlanját, illetve, hogy a debreceni polgármester és felesége vagyongyarapodásának köze lenne a Debreceni Vagyonkezelő Rt. beruházásaihoz.
Az előző tárgyaláson az alperes jogi képviselője szakértői véleményt is becsatolt, amelyet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat készített az eredeti és a Népszavában közzétett levelet összehasonlítva. A szakvélemény szerint a két levél "tartalmilag teljességgel azonos, illetve egyező a szövegtagolás, valamint a szövegelrendezés módja is. Egyetlen egy különbséget csak az jelent, hogy az újságcikk mellékletében a szöveg nem lett lapokra tagolva".
A per alapját képező úgynevezett Sutka-levelet a Népszava május 26-án fakszimilében közölte. Eszerint a debreceni Vagyonkezelő Holdingban döntési jogosultsággal rendelkező személyek gazdasági bűncselekményeket követtek el, és felmerült annak a gyanúja, hogy ezt a tevékenységet Kósa Lajos koordinálja.
A felperes jogi képviselője a keddi tárgyaláson kifejtette: már egy 2003. október 7-i ügyészi okiratból kiderült, hogy a levélben közölt gyanú megalapozatlan, illetve két tanú egybehangzóan azt állította, hogy a rendőrség és az ügyészség közötti előzetes egyeztetésen már megállapodtak abban, az állítás nem igaz. Az alperes képviselője ugyanakkor azzal érvelt: az ügy szempontjából érdektelen, hogy a felek miben állapodtak meg előzőleg. Kósa Lajos több pert is indított a Népszava ellen, különböző, a Sutka-levél kapcsán megjelent cikkeket kifogásolva. A bíróság ezekben a perekben is figyelembe veszi a két tanú vallomását.
A Népszava ellen a Debreceni Vagyonkezelő Rt. is indított sajtó-helyreigazítási pert, egyúttal 158 millió forint nem vagyoni kártérítést követelve. Ebben az ügyben szintén kedden tartottak tárgyalást, amelyet a bíró elnapolt. A következő tárgyaláson már ítélet várható.
A Sutka Sándornak tulajdonított levél nyilvánosságra hozatala miatt a Népszava két munkatársát az ügyészség szándékos államtitoksértéssel gyanúsította meg. A Fővárosi Főügyészség szóvivője szeptember 24-én közölte, hogy az ügyben az iratismertetéssel lezárult a nyomozás, és az ügyészség 30 napon belül dönt arról, vádat emel vagy megszünteti az eljárást.
A sajtóban Nagy Kálmán és Sutka Sándor egyaránt vitatta, hogy a közölt levél hiteles, ám június 14-én a volt főügyész az MTI-nek már úgy nyilatkozott a Sutka-levélről: "egy szakmai belső munkaanyagnak tekinthető, amely tényekkel kellően alá nem támasztott, túlzó jogi következtetéseket tartalmazott, és megtalálható a főügyészségen". A főügyész akkor közölte azt is: a rendelkezésre álló nyomozati anyag alapján Kósa Lajossal szemben nem volt megállapítható bármely bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja, ezért mentelmi joga felfüggesztésének kezdeményezése szóba sem jöhetett.
MTI - fideszfrakcio.hu