Útilapu a vagyonőröknek
"Vasárnap reggel a Sanmina SCI gyáránál kisebb botrány várható. Több mint hatvan vagyonőr maradhat munka nélkül..." - kaptuk az üzenetet. A botrány elmaradt, ám az őrző-védők tegnap már formaruhájukat vitték leadni.
Dátum: 2004-10-12 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:34.422647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tatabánya - Szombat este léptem szolgálatba, reggel tudtam csak meg, hogy többet már nem kell munkába állnom - mondta egy biztonsági őr. Társait, akik vasárnap kezdtek volna, ugyancsak hidegzuhanyként érte a bejelentés - őket hazaküldték.
Turbacs Lajos, a megyei vagyonvédelmi kamara elnöke elmondta, hogy nem értik azt az eljárást, amely ebben az esetben történt. Egyelőre nem tudják, hogy jogilag szabályos volt-e a lépés, azt a bíróság dolga eldönteni. Az viszont tény, hogy hatvannál több ember egyik pillanatról a másikra állás nélkül maradt. A szakmai kamarának nincs joga beleavatkozni két fél szerződésébe. Ám elvárták volna, hogy tájékoztatják ilyen horderejű döntésről a szakmai érdekvédelmi szervezetet.
Tegnap a biztonsági cég újvárosi irodájában számoltak el a dolgozókkal. Délután kettőre gyülekezett mindenki, fél négy lett belőle. Ezt tartották a kisebbik bajnak a kirúgott dolgozók.
Sem végkielégítést, sem felmondást nem kaptak, csupán az októberre vonatkozó időarányos pénzüket.
Vultúr János, a Czensor Kft. képviselője elmondta, tegnap csak előleget osztottak, a fizetést szerdán rendezik, akkor kapják meg az alkalmazottak a járandóságot és a felmondólevelet is.
24ora.hu - fideszfrakcio.hu