Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP titokban akarja tartani a miniszterelnök múltját

Az MSZP meg akarja akadályozni a miniszterelnök múltját vizsgáló, ellenzéki kezdeményezésű bizottság működését - jelentette ki Demeter Ervin országgyűlési képviselő a párt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-07-09 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:08.236197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő kifejtette: az MSZP olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely szerint a bizottságnak augusztus 6-ig be kell fejeznie tevékenységét, ilyen rövid idő alatt viszont nem lehet körültekintő vizsgálatot végezni. A képviselő hozzátette: a Fidesz képviselőcsoportja név szerinti szavazást fog kérni ebben a kérdésben.

Demeter Ervin elmondta: augusztus 6-áig a nemzetbiztonsági ellenőrzést sem lehet elvégezni azoknál a leendő bizottság tagoknál, akiknél ez szükséges.

Az ellenzéki politikus kitért arra: azért szükséges tisztázni a miniszterelnök múltját, mert az azzal kapcsolatban felmerülő kérdésekre eddig nem kaptak választ Medgyessy Pétertől.

Demeter Ervin hangsúlyozta: a rendszerváltozás előtt az állambiztonsági szervek a nyílt állományú tisztek mellett olyan, úgynevezett szigorúan titkos állományú tiszteket is alkalmaztak, akik az államigazgatásban és a gazdasági életben betöltött pozíciójukon keresztül szolgálták az állambiztonsági szervezet munkáját.

Hozzátette: az ilyen tisztek kiválasztásánál a fő szempontok között szerepelt a politikai megbízhatóság.

Répássy Róbert országgyűlési képviselő közlése szerint a Fidesz részt fog venni az SZDSZ által kezdeményezett vizsgálóbizottságban, de ragaszkodik ahhoz, hogy "az alkotmányellenes és törvénysértő részek kikerüljenek" az országgyűlési határozatból, ennek érdekében két módosító indítványt nyújtottak be.

A fideszes képviselő ismertette: a vizsgálóbizottság csak olyan módszert alkalmazhat, amit az Alkotmánybíróság alkotmányosnak talált, ezzel kapcsolatban emlékeztetett az Országgyűlés által 1996-ban megalkotott átvilágítási törvényre.

Kifejtette: a vizsgálóbizottságnak az átvilágító bírák közreműködésével kell megállapítania, hogy ki végzett III/III-as tevékenységet. - Ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy csak alkotmányos és törvényes tevékenységet végezzen a vizsgálóbizottság - szögezte le Répássy Róbert.

Kapcsolódó elemek