Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ígéret marad a hűségjutalom?

Hiába várják a magyar ápolónők a hűségjutalmat. Az egyéves bruttó keresetüknek megfelelő összeg a szocialisták választási kampányának egyik nagy ígérete volt, csak sajnos, irreális. A hangzatos ígéret jó fogás volt. Ám az ország legnagyobb jobboldali napilapjában tegnap megjelent interjú szertefoszlatta a reményt.


Dátum: 2004-10-12 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:35.005154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rácz Jenő egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a politikai ígéretek, vállalások elszakadnak a realitástól, akkor negatív következményei lesznek. Mint mondta, erre a programra 100 milliárd forint kellett volna, ráadásul az óriási összeg szétosztására a hűségjutalom nem lett volna megfelelő módszer. Így ugyanis csak azok kaptak volna plusz juttatást, akik közvetlenül betegágy mellett dolgoznak. Akik azonban jó munkájuk eredményeként asszisztenssé vagy műtősnővé léptek elő, azok egy fillért sem kaptak volna. Rácz Jenő szerint inkább tízéves bérfelzárkóztatási programot kell megvalósítani minden egészségügyi dolgozó számára. Még ebben a kormányzati ciklusban el kell érni, hogy a teljes ágazat számára a tíz új EU-tagállam átlagát meghaladó béreket biztosítsanak.

A megjelent interjú az ápolónők jelentős részét megdöbbentette.

- Az ilyen irányú tárgyalások az érdekképviseletekkel július 15-én zárultak le - mondja Csík Julianna, a magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnöke. - Akkor úgy tűnt, hogy sikerült mindenki számára kielégítő megoldást találni. Most én is a sajtóból értesültem erről a lesújtó változásról. Hangsúlyozom, hogy a kamara semmilyen hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy a hűségjutalom teljes egészében kimarad a költségvetésből. Rendkívül rossz hír ez az egészségügyben dolgozóknak. Nagyon sajnálatos, hogy a kamara és egyéb szakmai szervezetek erőfeszítései ellenére is ez a döntés született.

Lőrinczi Lászlóné 1981 óta dolgozik a kecskeméti megyei kórház ortopédiai osztályán. Most így nyilatkozik:

- Nem nagyon hittem a program megvalósulásában, mert az ember általában fenntartásokkal kezeli a választási ígéretek. Mégis reménykedtem, és most kicsit csalódott vagyok. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy az ideális megoldás a normális bérrendezés volna. Csak a magam nevében tudok beszélni, de azt gondolom, hogy 100-150 százalékos béremelés az, ami az egészségügyi dolgozók számára elfogadható.

Járóné Fekete Anita szintén a kecskeméti megyei kórház ápolónője. Rendkívül csalódottan mondja:

- Jónak tartottam a hűségjutalmat, hiszen ez lett volna a minimum, amivel elismerik a munkánkat. Három műszakban dolgozunk, nincs ünnepünk, sem hétvégénk, és ezt megsínyli a családunk is. Ez nem egyszerűen szakma, hanem hivatás, csak így tarthatunk ki mellette. Mindenkinek jól jött volna az a pénz, de ez is csak álom maradt.

Takács Valentina

petofinepe.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek