Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gyurcsány-kormány idejére a honvédelem szünetel

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a mai napon kétszínű és felelőtlen szerepet játszott a Honvédelmi Minisztérium vezetői értekezletén. A kormányfő, a költségvetés benyújtásakor ítéletet mondott a Magyar Honvédségről, amelynek következtében, a honvédség akár ki is tehetné a táblát: a Gyurcsány-kormány idejére a honvédelem szünetel - írja közleményében Simicskó István.


Dátum: 2004-10-12 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:36.094633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Medgyessy-kormány, megalakulásakor ígéretet tett a NATO-ban, hogy a kormányzati ciklus alatt 1,61-ről 1,81-re emeli a honvédelmi költségvetést a GDP százalékában. Gyurcsány Ferenc ezt az ígéretet megszegve radikálisan csökkenti a honvédelmi költségvetést. 2005-ben a GDP 1,29%-ára. Miközben a honvédség minden fejlesztését forráshiány miatt törölni kell, a miniszterelnök nem fukarkodik teljesíthetetlen ígéretekben. Támogatja a szolgálati lakások építését (az új kormányprogramban 500 lakást írnak a kormányzati ciklus hátralévő idejére, 2005-ben 3000 új lakásra lenne szükség), támogatja a laktanya-rekonstrukciós programot, miközben laktanyákat zárnak be, köztük olyanokat is, amelyek jelenleg is a legkorszerűbbek közé tartoznak. Támogatja a Honvédkórház építését, de a költségvetés 200 millió Ft-ot biztosít erre, a szükséges 4 milliárd helyett. Gyurcsány Ferenc támogatja a NATO elvárásoknak történő megfelelést, miközben a magyar katonák alapfelszerelése sincs biztosítva. Még terepszínű gyakorló öltözetből is hiány van, nem beszélve a katonák egyéni biztonságát szolgáló vegyvédelmi felszerelésről, golyóállómellényről, éjjellátó készülékről stb., amelyekkel jószerivel csak a külföldi missziókban lévő katonák rendelkeznek. Hangzatosan kitart Gyurcsány Ferenc a külföldi missziókban való vállalások mellett is, annak ellenére, hogy minden vágyuk az, hogy egy-két missziót az ellenzékre mutogatva visszavonjanak, mert nincs rá költségvetési fedezet. A miniszterelnök legjobban akkor vetette el a sulykot a katonai vezetők előtt tartott mondandójában, amikor a parlamenti ellenzéket minősítette a maga gyűlölködő módján. A miniszterelnöknek tudnia kell, hogy a katonáknak, a törvény által szigorúan szabályozott módon, távol kell tartsák magukat a pártpolitikától, mert ők a mindenkori államhatalom döntései szerint hajtják végre a parancsokat, védik az országot ha kell itthon, ha kell külföldön. Ennél már csak az volt felháborítóbb és ízléstelenebb, amikor Gyurcsány Ferenc szembeállította egymással a honvédelmi költségvetést a nyugdíjasok újabb egy heti nyugdíjával. Gyurcsány Ferenc az árokásó gépet ezzel a Magyar Honvédségen belül is elindította.

Budapest, 2004. október 12.

Simicskó István

Biztonságpolitikai Munkacsoport

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek