Kótyavetye szakmai álarcban
Sopronban az Erzsébet-kórház nyolcezer négyzetméteres udvarának elkótyavetyélésére készül az önkormányzat. A Fidesz ellenzi az Erzsébet-kórház privatizálását és a kórházi tárgyi eszközök eladását - jelentette ki Dr. Molnár Ágnes, a soproni önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának elnöke. Firtl Mátyás, a Fidesz soproni képviselő-jelöltje rámutatott: a kórházak közösségi tulajdonban tartása nemzetstratégiai kérdés.
Dátum: 2004-10-12 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:36.381718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dr. Molnár Ágnes elmondta: a szocialista városvezetés a legutóbbi közgyűlésen megszavazta, a kórházudvar eladását, ami önkormányzati vagyon. Eközben Kránitz László, szocialista pártelnök, országgyűlési képviselő, polgármesteri tanácsadó máris ötleteket gyűjt a nem létező 900 millió Ft elköltésére. A képviselő asszony rámutatott: a kórház a város legértékesebb intézménye, amely a soproniak szolgálatában áll. Molnár Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a szocialisták a privatizációt ravaszul mindig szakmai köntösbe bújtatják, és közhasznúnak tüntetik fel azt, megtévesztve a polgárokat.
Firtl Mátyás, a Fidesz képviselőjelöltje, aki a Győr-Moson-Sopron Megyei Egészségügyi Tanács és a regionális egészségügyi tanács tagja ismertette a Fidesz álláspontját a kórházak privatizációjáról. Kijelentette: a Fidesz ellenzi a kórház-privatizációt, és hangsúlyozta, hogy az az érdekkör, amely az erkölcsileg megkérdőjelezhető privatizáció egyértelmű nyertese volt, most újabb vagyonszerzésre és nyerészkedésre törekszik. Mint mondta, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ellenzi a még megmaradt közvagyon privatizálását, és a kérdésben népszavazást kezdeményez, hogy az ügyben a polgárok maguk dönthessenek. Egy regionális szerepkörre pályázó kórház esetében az, hogy saját területéből elad egy részt, valóban felelőtlenség, ami a jövőbeli fejlesztések akadálya is lehet - tette hozzá. Firtl Mátyás rámutatott: a kórházak közösségi tulajdona hosszú távon nemzetstratégiai kérdés.
fidesz.sopron.hu - fideszfrakcio.hu