Sürgetik a vajdasági EP-delegáció indítását
Az Európai Parlament délkelet-európai ügyekkel foglalkozó delegációjának magyar tagjai azt sürgették kedden Brüsszelben, hogy minél előbb, lehetőleg már novemberben induljon el a megszavazott tényfeltáró delegáció a Vajdaságba.
Dátum: 2004-10-13 07:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:38.660091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vajdaságban élő nemzeti kisebbségekkel szemben elkövetett zaklatás és fizikai erőszak ügyében szeptember 16-án az EP határozatot hozott, mely felszólítja a delegációt, hogy küldjön ki a tartományba tényfeltáró bizottságot, az tegyen jelentést a külügyi bizottságnak, illetve ez utóbbi emberi jogi albizottságának a további intézkedések érdekében.
A keddi tanácskozás témája elvben a bosznia-hercegovinai helyzet áttekintése volt, ám a magyar képviselők ismételten felvetették a vajdasági delegáció ügyét. Becsey Zsolt (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség)) elmondta: magyar részről fontosnak nevezték, hogy a küldöttség elsősorban helyszínen vizsgálódjon, míg más képviselők a belgrádi találkozók jelentőségét hangsúlyozták jobban.
"Folyamatosan napirenden tartom az ügyet" - szögezte le Becsey Zsolt.
Az interparlamentáris delegáció ezen az ülésen jelölte ki azt az ötfős csoportot, amelyet Koszovóba küldenek az október 23-i első parlamenti választások megfigyelésére.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu