Vállalkozóké lesz az MTV
Lényegében privát tulajdonba kívánja juttatni a kormány a Magyar Televíziót (MTV) egy leendő magánbefektető segítségével - mondta a Magyar Nemzetnek Jaczkovics László, az MTV kuratóriuma ellenőrző testületének fideszes tagja a grémium tegnapi ülése után.
Dátum: 2004-10-13 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:39.505433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Még 2000-ben határozta el a polgári kormány, hogy az MTV gazdasági konszolidációja és székháza elhelyezésének biztosítására állami forrásból ingatlanberuházást hajt végre. Ezzel a szocialista-liberális kormány is egyetértett, és az idén júliusban határozatban mondta ki, hogy megerősíti az Orbán-kormány székházépítésére vonatkozó döntését. - Csakhogy ezt költségvetési forrás bevonása nélkül, magánbefektetővel akarja megvalósítani - kifogásolta a köztévé ellenőrző testületének tagja kiszivárgott információk alapján. Hozzátette: a kieszelt konstrukció miatt hosszú távra egy befektető és a kormány függésébe kerülhet a közszolgálati adó.
Jaczkovics László szerint a Gyurcsány-kormány nem építi fel az MTV székházát, nem bocsát megfelelő költségvetési forrásokat a köztévé rendelkezésére, és a hitelfelvételre sem biztosít kormánygaranciát. - Szerez viszont egy magánbefektetőt, és annak pénzéből még ebben a kormányzati ciklusban elkészítteti a székházat, amelyet majd a tévének bérelnie kell. A borsos bérleti díjat viszont csak a következő kormányzati ciklustól kell kifizetnie - érvelt Jaczkovics László, kiemelve: a magas díjat vélhetően nem tudja kigazdálkodni a társaság, ami a jövőben is a költségvetési pénzekre szorítja a társaságot. Hozzáfűzte: a magánbefektetői konstrukció nem szól későbbi tulajdonszerzésről sem, csak kizárólag hosszú távú bérletről, vagyis a beruházás busás megtérülése után is a magánbefektető marad a tulajdonos. - Az MTV a bérlet lejárta után sem szerez tulajdont, legfeljebb bérlő maradhat a saját székházában további díjfizetés fejében. Ahhoz, hogy a közszolgálati tévé mégis megfelelő pénzügyi keretek között s a tőle elvárható szakmai színvonalon működjék, a politikától függetlenül, az szükséges, hogy a kormány ennek mind műszaki, mind pénzügyi feltételeit valóban biztosítsa - összegezte Jaczkovics László.
Az ügyben az MTV képviselőit lapzártáig nem tudták elérni.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu