Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pénztelenséggel küzd a beregszászi magyar egyetem

Nógrád megye pénzadománnyal segítette a beregszászi magyar főiskolát. Az intézmény ezt könyvtárának fejlesztésére fordítja. A magyar főiskola épületének tulajdonjoga továbbra is rendezetlen.


Dátum: 2004-10-13 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:40.360989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két és félmillió forintot kapott a beregszászi főiskola Nógrád megyétől. Egy régi épület újraformálásában ez is nagy segítség - mondta Orosz Ildikó főiskolai elnök.

- Ebből az összegből a tankönyvtárat tudjuk berendezni, ami fontos része a főiskolai oktatásnak - tájékoztatott Orosz Ildikó. E nélkül valószínűleg ez elmaradt volna, mert az anyagi lehetőségeink olyan szűkösek ebben az évben és úgy néz ki a jövőben is, hogy a főiskola fejlesztésére nem tudunk a költségvetésből jelentős összeget elkülöníteni.

A beregszászi főiskola épületének tulajdoni sorsa is viharos. Az újjáalakult városi tanács beperelte önmagát, hogy visszakapja korábban ajándékba adott épületet.

- Jelen pillanatban a Főiskolai Tanács mérlegelte a kormányzó úr ajánlatát, azt mondta, hogy peren kívül egyezzünk meg a városi tanáccsal. Mi a városi bíróság korábbi határozatát megfellebbeztük, elfogadták, visszautalták a kérdést Beregszászba, most várjuk, hogy Beregszászban újratárgyalják és végre mi is felek legyünk ebben a perben, hisz korábban minket nem vontak be a tárgyalásokba. Majd ott fog eldőlni, hogy miben tudunk megegyezni a városi tanáccsal és itt remélem, hogy az eddigi nyilatkozatok, amit a városi tanács képviselői tettek, hogy segíteni akarnak, ez nemcsak nyilatkozat szintjén, hanem a valóságban is megvalósul és meg tudunk egyezni.

Zengő Árpád, Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek