Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irak segítséget kért a Japánban zajló adományozói konferencián

Nemzetközi pénzügyi segítséget kértek Irak képviselői az ország újjáépítéséhez szerdán Japánban, az ázsiai szigetországban megrendezett kétnapos megajánlási konferencia nyitónapján.


Dátum: 2004-10-13 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:41.037544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újabb adományozói konferencián - tavaly hasonló rendezvényeknek adott otthont a spanyol főváros, majd az Egyesült Arab Emírségek - 55 ország, illetve szervezet tisztviselői vesznek részt, köztük az Egyesült Államok által 2003 márciusában megindított iraki háborút ellenző Franciaország, Németország és Oroszország képviselői.

Barhám Szálih iraki miniszterelnök-helyettes azt kérte az adományozóktól, hogy "ez alkalommal ígéretüket változtassák konkrét kötelezettségvállalássá", és sürgette az Irak támogatásából eddig magukat kivonó országokat a részvételre. Szavai szerint "a segélyezés rövid távon kulcsfontosságú eszköz a terrorizmus kiváltó okainak felszámolásához". Az arab országból érkezett felszólalók szorgalmazták az ENSZ fokozottabb iraki szerepvállalását is.

A vendéglátó Japán külügyminisztere szintén a korábban tett ígéretek beváltására nógatta az adományozó államokat, az eddig a segélyezésből kimaradt országokat pedig arra, hogy tegyenek felajánlást az ENSZ és a Világbank által Irak újjáépítésének finanszírozása céljából létrehozott, hozzávetőleg 1 milliárd dollárt tartalmazó pénzügyi alapba. Az eddig átutalt pénz fele Japánból érkezett.

Tokió a most zajló konferencián további 40 millió dollárt ajánlott föl a januárra tervezett iraki választások megrendezéséhez. A várakozások szerint kevés új felajánlás érkezik a kétnapos rendezvényen.

A tavalyi madridi konferencia résztvevői összesen 14 milliárd dollár értékű felajánlást tettek, ám ebből mindössze néhány százmillió dollárt költöttek ténylegesen Irak megsegítésére, egyebek mellett tanfelszerelésre és iraki kormányzati tisztviselők képzésére. Iraknak égető szüksége van a segítségre, mert az újjáépítés igencsak akadozik. Sok helyütt nincs elektromos áram, szennyvízcsatorna, az utak javításra szorulnak, sok épület romokban hever.

Bár a konferencia hivatalos napirendjén nem szerepel az adósságelengedés témája, az iraki küldöttség azt is kérte a rendezvényen részt vevő, Iraknak hitelező országoktól, hogy tekintsenek el Szaddám Huszein hatalmától megfosztott iraki diktátornak és kormányának nyújtott kölcsönök visszakövetelésétől.

Az Egyesült Államok, amely országot Richard Armitage külügyminiszter-helyettes képviseli Tokióban, hajlandó lenne az arab ország adósságainak 90-95 százalékát elengedni. Franciaország ezzel szemben a következő javaslattal állt elő: Irak adósságának 50 százalékát írná le azzal, hogy három év múlva visszatér a kérdéshez.

Németország, Olaszország, és Irak egyik legnagyobb hitelezője, Oroszország, támogatásáról biztosította a francia indítványt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek