Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkahely, munkahely, munkahely: az APEH 180 dolgozóját teszi az utcára

Az adóhivatal számára tervezett jövő évi költségvetési támogatás hat százalékos béremelést tesz lehetővé ugyan, de 180 embert elbocsátanak a tizenkétezer fős szervezettől.


Dátum: 2004-10-13 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:42.201848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ismert, korábban az APEH-nál működő szakszervezet tüntetésekkel fenyegetett, mert miközben csökkentek a keresetek, a feladatok megnövekedtek.

Az adóhivatalban már tavaly 1100 fővel csökkentették az akkori 13 000 fős létszámot, ami a közigazgatási intézmény eddigi legnagyobb létszámleépítése volt - mondta Minalkó Péter, az APEH szakszervezeti tanácsának elnöke a Magyar Rádió Online-nak.

Forrás:hvg.hu, radio.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek