Titkolta a kakaóbiztos tényeket a köztévé
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága megállapította, hogy a Magyar Televízió Rt. 2004. szeptember 3-ai "Híradó" című műsorának esti, fél nyolcas kiadása megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben előírt tényszerű, időszerű és tárgyilagos tájékoztatási kötelezettséget, mert nem adott tájékoztatást Rogán Antal, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettesének, az Országgyűlés Informatikai Bizottsága elnökének aznapi sajtótájékoztatójáról, amelyben újabb információkra hívta fel a figyelmet az informatikai tárca óvodai számítógép beszerzésével kapcsolatban.
Dátum: 2004-10-13 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:45.862392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-frakció sajtóosztálya 2004. szeptember 7-én panasszal fordult az ORTT Panaszbizottságához. Panaszbeadványában kifogásolta, hogy a Magyar Televízió Rt. 2004. szeptember 3-án 19.30 órakor sugárzott "Híradó" című műsora nem számolt be Rogán Antalnak, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettesének sajtótájékoztatójáról, amelyben a politikus újabb elemekről számolt be az informatikai tárca "kakaóbiztos"számítógépek beszerzésére kiírt tenderével kapcsolatban.
Az eljáró tanács miután megtekintette a bepanaszolt műsorszámot, megállapította, hogy abban valóban nem szerepelt a panaszos által fontosnak ítélt híranyag.
Az eljáró tanácsnak azt kellett mérlegelnie, hogy a műsorszolgáltató úgy élt-e a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben garantált, a műsorszolgáltatás tartalmának önálló meghatározására vonatkozó jogával, hogy azzal nem sértette-e meg a tájékoztatás kiegyensúlyozottságára, tényszerűségére és tárgyilagosságára vonatkozó követelményeket. Az eljáró tanács megítélése szerint a szerkesztői szabadsággal az MTV-híradó szerkesztője az adott napon akkor élt volna a törvény rendelkezéseivel összhangban, ha a műsoridő végessége, a kérdéses hírnél fontosabb hírek számossága és a bemutatásukhoz szükséges terjedelem, illetve a hírműsor kiegyensúlyozottságának szempontja együttesen indokolta volna, hogy ez az önmagában fontos, lényeges belpolitikai eseményről, közérdeklődésre számot tartó információkról szóló hír a műsorból kimaradjon.
Az eljáró tanács a kérdéses Híradó egészének megtekintése után, az aznapi hírfolyam egészének összetételét mérlegelve úgy ítélte meg, hogy mindezek a szempontok nem indokolták a kérdéses hír kimaradását.
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának eljáró tanácsa a panasznak egyhangú döntéssel helyt adott és kötelezte a műsorszolgáltatót, hogy a soron következő műsorában értékelő magyarázat nélkül tegye közzé az alábbiakat:
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága megállapította, hogy a Magyar Televízió Rt. 2004. szeptember 3-ai "Híradó" című műsorának esti, fél nyolcas kiadása megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben előírt tényszerű, időszerű és tárgyilagos tájékoztatási kötelezettséget, mert nem adott tájékoztatást Rogán Antal, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettesének, az Országgyűlés Informatikai Bizottsága elnökének aznapi sajtótájékoztatójáról, amelyben újabb információkra hívta fel a figyelmet az informatikai tárca óvodai számítógép beszerzésével kapcsolatban.
fideszfrakcio.hu