Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Példátlan felelőtlenségre készül a kormány

Fónagy János, a Szövetség gazdasági munkacsoportjának vezetője szerda délelőtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy példátlan felelőtlenségre készül a kormány, amikor az új autópályákat 2005-ben ismét koncessszióban kívánja építtetni, a meglévőket pedig hasonló szerződésekkel kívánja működtetni, ami lényegében az adófizetők által egyszer már kifizetett úthálózat privatizációját jelenti.


Dátum: 2004-10-13 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:46.187745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A már meglévő autópályákat is eladnák?

A napokban arról is hírek érkeztek, hogy a kormány a meglévő autópályák koncesszióba adásán is gondolkodik. Ez gyakorlatilag a magyar gyorsforgalmi úthálózat privatizációját jelenti, azt az úthálózatot árusítanák ki, amelyet a magyar adófizető polgár egyszer már kifizetett az adókon és úthasználati díjakon keresztül. Fónagy János hangsúlyozta, hogy óriási felelőtlenség, hogy 20-25 évre el akarják adni a meglévő gyorsforgalmi úthálózat használati jogát, csak azért, hogy a kormány képes legyen finanszírozni a hátralévő 20 hónapját. Ez a döntés egyáltalán nincs tekintettel az elkövetkezendő 20-25 év teherbíró képességére. "Ilyen fokú önámításra, lelkiismeretlenségre és a következmények teljes figyelmen kívül hagyására a magyar gazdaságtörténetben még nem volt példa." - közölte. A képviselő emlékeztetett a nemrég megkötött M5, és M6-os koncessziós szerződésekre, amelyek az elkövetkezendő 20-25 évben évente 40 milliárd forint terhet jelentenek a magyar adófizetőknek, tehát összességében ez a két ügylet közelíti az 1000 milliárdot. "Ha a kormány megvalósítja elképzeléseit, akkor évente 180-200 milliárd forint rendelkezésre állási díjat kell a magyar költségvetésnek az elkövetkezendő 20-25 évben fizetnie azért, hogy a kormány elmondhassa, az ígért 800 km-ből legalább 300 km autópályát megépített, illetve el kezdett megépíteni." - húzta alá az Szövetség parlamenti képviselője.

Rossz, mégis csinálják

Fónagy János a kormány autópályákra vonatkozó elképzeléseit károsnak, és felelőtlennek minősítette. Példának említette hogy azokban az országokban, ahol korábban a megpróbálkoztak a koncessziós autópályaépítéssel (Portugáliában és Angliában) mára erősen limitálták ezt a megoldást a kedvezőtlen tapasztalatok miatt. "A magyar államadósság az elmúlt két évben 2000 milliárddal növekedett. A kormánynak elsősorban a saját háza táján kellene körülnéznie, nem az adófizető polgárokat megkárosító, álszent megoldásokkal próbálkoznia, mint a koncesszió." - hangsúlyozta. A Fidesz ezért arra kéri a kormányt és az illetékes minisztériumot, hogy a magyar autópályák kizárólag koncessziós formában történő továbbépítésének tervét vizsgálja felül, a meglévő autópályák privatizációját pedig vessék el, unokáink, gyermekeink érdekében.

Forrás: Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek