Nagy átverés Csepelen
A Demszky Gábor által felügyelt FKF Rt. félmunkát végzett Csepelen. Míg az Erdősor utca egyik felén betemették a kátyúkat, a másik felén továbbra is kerülgetni kell ezeket. A győzelmi jelentésben erről az apróságról azonban már megfeledkeztek a komoly közpénzt felmarkoló alvállalkozók - mutatott rá Németh Szilárd és Wintermantel Zsolt a csepeli Erdősor utcai helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-10-13 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:47.421500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikusok felhívták a figyelmet: a kátyúk betemetésében végzett méregdrága félmunka jelképe lehet annak,
amit a csepeliekkel tesz Demszky Gábor.
A főpolgármester legnagyobb bűne azonban mégis az, hogy elvették a Weiss
Manfréd Kórházat a csepeliektől - jelentette ki Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő. Miközben a kórházbezáráskor ígéretet tettek a polgároknak arra, hogy kiszélesítik a Jahn Ferenc Kórház felé vezető, egysávos Gubacsi hidat, sűrűbben fog közlekedni a szintén arra járó 59-es busz, és dugó esetén a helikopteres mentést is megoldják, mindebből semmit nem teljesítettek.
A Csepeli Gerincút megépítését 1993-ban ígérte meg a főpolgármester,
az elmúlt 11 évben azonban egy centiméter sem épült meg belőle. Így a Rákóczi, Táncsics és Kossuth Lajos utak mentén élő lakótelepi csepeli családok az állandósult dugók miatt balesetveszélyben, füstben-bűzben, zajban élik mindennapjaikat.
Az útépítésre hivatkozva azonban elkezdődtek a kisajátítások, amely eljárásban az ott lakó csepeli polgároknak kertes házaikért, lakásaikért felkínált összegből sok esetben még egy egyszobás panellakást sem lehet megvenni, nemhogy hasonló ingatlant.
Nem szüntették meg a csepeli mentőállomáson tapasztalható káoszt,
az áldatlan állapotokat. Az állomás beázik, és eladták a mentősök feje felől: jelenleg egy magániskola tulajdona. Egyetlen mentő jut több mint nyolcvanezer polgár ellátására, a mentőben nincs lehetőség újjáélesztésre, miközben a kórházbezárás miatt legkevesebb tíz perccel tart tovább a mentés, mint korábban.
Demszky Gábor nem törődik a munkáskerület biztonságával,
másodosztályú állampolgároknak gondolja a csepelieket. Erre kívánjuk felhívni a közvélemény figyelmét.
fideszfrakcio.hu