Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Játékvilág - kiállítás az Erdős Renée Házban

Régi korok játékai mellett kortárs magyar formatervező iparművészek munkáiból nyílik kiállítás Játékvilág címmel szombaton Budapesten, az Erdős Renée Házban.


Dátum: 2002-07-10 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:09.487166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ádám Ferenc, az intézmény történész-muzeológusa, a kiállítás rendezőjének tájékoztatása szerint a kortárs iparművészek között látható lesz Antoni Rozi, Fuchsné Tolnay Judit, Hornyai Péter, Nádas László, Terbe János és Szalay Ágota több munkája, illetve gyűjtők által kölcsönzött darabok is gazdagítják a tárlatot.

Az Erdős Renée Ház felhívása nyomán összeállt történeti anyag a XIX. század második felétől az 1970-es évek elejéig gyártott, illetve egyedileg készített tárgyakat vonultat fel.

A kiállításhoz kapcsolódva Játékvilág - Játék és művészet témakörben nyári gyermekprogramot is szerveznek a XVII. kerületi, Báthory utca 31. szám alatti intézményben, a programban játékkészítő foglalkozások is szerepelnek.

A ház kertje július 20-án és augusztus 3-án játékvásárnak ad helyszínt, július 27-én, illetve augusztus 10-én pedig megunt játékok várnak új gazdára a bolhapiaci forgatagban.

Kapcsolódó elemek