Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Baj, hogy kommunista volt és inkompetens - sajtóvélemény Kovács Lászlóról

Élénken érdekli a Die Welt című napilapot is Kovács László személye, valamint az EU új kormánya körül felpezsdülő viták. Szerdán két cikkben is foglalkozik a lap Kovács László személyével.


Dátum: 2004-10-13 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:50.255633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezércikkben Martin Halusa azt veti fel, hogy ellentmondásos a szabályozás, miszerint a biztosokat együtt kell megszavazni. Mert "miért ne lehetne elutasítani a magyar Kovács Lászlót kommunista múltja miatt?"

Katja Ridderbusch ugyancsak egy cikket szentel az új európai kormánynak. Ő rámutat: 24 órával azt követően, hogy az EU történetében először nem ment át egy bizottsági meghallgatáson egy biztosjelölt, Buttiglione, Kovács László is elbukott. "Tegnap az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság tagjainak többsége a magyar energiabiztos-jelölt Kovács László ellen tette le voksát. Megokolás: Nem felel meg a követelményeknek."

Kapcsolódó elemek