Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz több ügyben is megkérdezné a polgárok véleményét december 5-én

A köztársasági elnök december 5-re tűzte ki az országos ügydöntő népszavazást arról a kérdésről: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?" A Fidesz több ügyben is megkérdezné az emberek véleményét a kórház-privatizációs népszavazáson.


Dátum: 2004-10-13 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:50.542626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz továbbra is fenntartja azt a véleményét, hogy célszerű volna több kérdésben is az emberekhez fordulni - mondta Varga Mihály az MTI-nek szerdán. Célszerű volna, ha úgy kerülne sor egy népszavazásra, hogy az a lehető legkevesebbe kerüljön az adófizetőknek - jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Hangsúlyozta: jó lenne, ha a kórház-privatizáció kérdése mellett ezen a decemberi népszavazáson az emberek véleményt nyilváníthatnának a kettős állampolgárság kérdésében is, és kifejezésre juttathatnák azt is, hogy a közvagyon értékesítése, illetve megtartása érdekében mi az álláspontjuk. A Fidesz azt szeretné, ha az emberek e három kérdésben megnyilatkozhatnának, javaslatunkat fenntartjuk, a kormányoldalon múlik, hogy ez lehetséges lesz-e - mondta Varga Mihály.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek