Nem tetszik Gyurcsánynak a független jegybank
Gyurcsány Ferenc olyan javaslatot nyújtat be a szocialistákkal, amely az alapkamatot megállapító jegybanktanácsban többséget biztosítana magának és az MSZP politikájának - áll a Fidesz közleményében.
Dátum: 2004-10-13 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:52.343617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
Gyurcsány Ferenc megtalálta a megfelelő módszer arra, hogy a jegybank szakmai döntéseibe hogyan szólhatna bele a politika. Olyan javaslatot nyújtat be a szocialistákkal, amely az alapkamatot megállapító jegybanktanácsban többséget biztosítana magának és az MSZP politikájának.
A Jegybank, törvényben lefektetett kötelezettsége a forint stabilitásának védelme, és ezáltal, a belföldi árak biztosítása. A stabil fizetőeszköz az alapja a stabil gazdasági fejlődésnek, a kiszámítható gazdasági környezetnek. Gyurcsány Ferenc a javaslattal elveszi a Nemzeti Bank függetlenségét. A miniszterelnök úgy látszik, a független intézményekkel szembeni politikája tekintetében is folytatja elődje, Medgyessy Péter tevékenységét.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a Jegybank bekebelezését szakmailag elhibázott lépésnek tartja, amely csak tovább növeli a bizonytalanságot és a bizalmatlanságot a gazdaság szereplői, a vállalkozások, a befektetők és a pénzpiac szereplői körében.
Budapest, 2004. október 13.
Gazdasági Kabinet
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
fideszfrakcio.hu