Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járóka Lívia Valdimir Spidlával tárgyalt

Hétfőn Járóka Lívia néppárti képviselő az irodájában fogadta Vladimir Spidlát, az Európai Bizottság leendő foglalkoztatási és szociálpolitikai biztosjelöltjét. A látogatás célja az volt, hogy a cseh politikus tájékoztatást adjon a csehországi roma nők kényszersterilizálásáról. Mint ismert, az EP egyetlen roma képviselője ezzel kapcsolatban intézett kérdést Vladimir Spidlához jelölti meghallgatásakor.


Dátum: 2004-10-13 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:52.639972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Járóka Lívia az ERRC, az európai romák jogaival foglalkozó szervezet információira hivatkozva elmondta: számos esetről tud, amikor a roma nőket nem, vagy csak később és manipulatív módon tájékoztatták az őket érő orvosi beavatkozásról és annak következményeiről. Az érintettek hozzájárulását több esetben egyáltalán nem kérték ki. Többekkel vagy a szülést megelőző és követő kritikus pillanatokban íratták alá a hozzájáruló nyilatkozatot, vagy a páciens számára érthetetlen terminológiával előadott tájékoztatást követően. Egyes esetekben az áldozatok kifejezetten nyomás alatt egyeztek bele a beavatkozásba. Arra is volt példa, hogy a beteg-orvos kapcsolatot leplezetlen rasszizmus jellemezte. Járóka Lívia hozzáfűzte: messze nem minden eset került a nyilvánosság elé, hiszen csak kevés áldozat meri névtelenséget ilyen intim ügyekben feladni.

A néppárti képviselő arra kérte Vladimir Spidlát, hogy a cseh egészségügyi miniszternél járjon közbe annak érdekében, hogy külföldi független szakértő is részt vehessen azon bizottság munkájában, amely az erőszakos meddővététellel kapcsolatos eseteket hivatott kivizsgálni. Fontos lenne, hogy a cseh kormány nyilvánosan elismerje a sterilizáció tényét és kivizsgálja annak etnikai oldalát. Az esetek maradéktalan feltárása, nyilvános elismerése, valamint a sértettek kompenzációja az a megoldás, ami a cseh társadalomnak is segítene a kisebbséghez való viszonyát tisztázni. Vladimir Spidla és Járóka Lívia egyetértett abban, hogy folytatni fogják az egyeztetést és az együttműködést. Járóka Lívia bejelentette, hogy 2005 első félévében személyesen látogat majd el Csehországba.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport

Sajtóiroda

Brüsszel, 2004. október 13.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek