Lezajlott Bush és Kerry utolsó tv-vitája
Az amerikai elnökjelöltek szerda esti utolsó televíziós vitáján George Bush elnök szélsőséges liberális politikusnak nevezte John Kerry szenátort, aki viszont óriási költségvetési deficit felhalmozásával, a szükséget szenvedők cserbenhagyásával vádolta ellenfelét. A harmadik, egyben utolsó televíziós összecsapás helyszíne az arizonai Tempe városában az Arizonai Állami Egyetem aulája volt.
Dátum: 2004-10-14 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:53.826336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyugodt, ellenfele szavait időnként enyhén gúnyos mosollyal nyugtázó massachusettsi szenátor az alapvetően belpolitikai kérdéseknek szánt vitának rögtön az elején azzal vádolta szemmel láthatóan ideges ellenfelét, hogy elkapkodta az iraki háborút, a szövetségeseket eltaszította és Amerika ezért ma kevésbé biztonságos, mint lehetne. Az kérdésre, hogy megteremthető-e az unokák számára a biztonság, mindkét jelölt igennel válaszolt. Bush elnök hangsúlyozta, hogy átfogó terve van a terroristákkal való leszámolásra és ehhez a harchoz mindenekelőtt erős vezetőre van szüksége Amerikának, amely ott veszi fel a harcot a terroristákkal, ahol éppen vannak. Bush elnök büszkén említette meg, hogy az afganisztáni választásokon egy 19 éves nő adta le az első szavazatot és megállapította, hogy a szabadság diadalmasan menetel előre.
Kerry szenátor Bush elnököt tette felelőssé azért, hogy Amerikában ma kevesebb munkahely van, mint amikor hivatalba lépett és 5 millió ember veszítette el egészségügyi biztosítását. Bush elnök viszont megrögzött liberálisként jellemezte ellenfelét, akinek a hitvallása az adók emelése és a befolyt adópénzek elköltése. "Ön az amerikai politika távoli balszélén helyezkedik el" - mondta és azt is hozzátette, Edward Kennedy, Massachusetts másik szenátora Kerryhez képest konzervatív politikus. John Kerry megerősítette, hogy elnöké választása esetén visszavonja a Bush által nyújtott adókedvezményeket azoktól az amerikaiaktól, akiknek éves jövedelme meghaladja a 200 ezer dollárt. Bush elnök alatt a szenátor szerint a leggazdagabbak adóterhei csökkentek, míg a középosztályé növekedett. Az elnök azzal vágott vissza, hogy John Kerry nem fogja betartani az ígéretét megválasztása esetén és mindenkinek növekedni fog az adóterhe. Kerry szót emelt a minimálbér emelése mellett, az elnök azonban ebben a kérdésben nem foglalt érdemben állást.
Bush és Kerry egyetértett abban, hogy a házasság férfi és nő kötelékét jelenti, Bush szükségesnek nevezte, hogy az egyneműek házasságának a tilalmát az alkotmányban rögzítsék, Kerry viszont úgy ítélte meg, hogy ennek a kérdésnek a megoldását az egyes szövetségi államokra kell bízni.
A massachusettsi szenátor John Kennedy 1960-as kijelentését idézte, amely ő nem katolikus elnök akar lenni, hanem elnök, aki történetesen katolikus. Kerry ezt azzal kapcsolatban válaszolta, hogy a katolikus püspökök egy része bűnnek minősítette, ha valaki olyan jelöltre adja voksát, aki támogatja az abortuszt. Az első felmérések szerint Kerry szenátor szerepelt jobban.
MTI - fideszfrakcio.hu