Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak mézesmadzag volt a nővérek hűségjutalma

Rácz Jenő újdonsült egészségügyi miniszter tegnap elmondta, hogy az ápolónők azért nem kapják meg ígért hűségjutalmukat, mert a kórházakról szóló decemberi népszavazás elviszi a pénzt. A kijelentés megdöbbentő és felháborító. Rácz Jenő elfelejtette, hogy mind bizottsági meghallgatásán, mind a sajtónak többször elmondta: a nővérek semmiképpen sem kapják meg a hűségpénzt - hangzott el Selmeczi Gabriella és Bartha László közös csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-10-14 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:56.868469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Selmeczi Gabriella felhívta a figyelmet, hogy Rácz Jenő nyilatkozatai mellett a beterjesztett költségvetés tervezete is azt mutatja, hogy a szocialisták nem akarták kifizetni az ápolónőknek beígért hűségpénzt, hiszen erre a célra egyetlen fillér sincs megjelölve a jövő évi költségvetésben.

Rácz Jenő nem mond igazat

Álnokság tehát azt hangoztatni, hogy azért nem lesz jutalom, mert a népszavazás elviszi az erre szánt pénzt - tette hozzá.

De ha már a népszavazás költségénél tartunk, feltehetünk néhány kérdést: vajon mennyibe került a miniszteri fizetések duplájára emelése? Mennyibe került az új irodabútorok, az új mobiltelefonok és az új kormányzati autók beszerzése? Mennyibe került a söjtöri lakoma vagy Keller László hivatalának kétéves működése? Mennyibe kerültek a kakaóbiztos számítógépek? Ha mindezt összeadjuk, az összegből akár öt népszavazást is meg lehetne tartani - mondta Selmeczi Gabriella.

A népszavazás alkotmányos jog

A képviselő emlékeztetett, hogy a népszavazási kezdeményezést több mint 200.000 állampolgár, a Nemzeti Petíciót pedig több mint egymillió támogató írta alá, ami azt jelenti, hogy ezek a polgárok nem értenek egyet a kormány politikájával. Az emberek java része nem akarja, hogy dobra verjék az egészségügyet, nem akarja, hogy kiárusítsák Magyarország vagyonát, ezért az utolsó eszközhöz, a népszavazáshoz fordultak. A népszavazáshoz való jog pedig alkotmányos jog, amelyet még a szocialista kormánynak, Gyurcsány Ferencnek és Rácz Jenőnek is tiszteletben kell tartania - mondta Selmeczi Gabriella.

A miniszternek inkább a költségvetési megszorításokkal kellene foglalkoznia

Az új egészségügyi miniszternek nem azt kellene kifogásolnia, hogy az emberek - aggódva a kórházak sorsáért - szeretnének véleményt nyilvánítani e kérdésben, hanem azzal kellene foglalkoznia, ami a dolga, hiszen benyújtásra került a 2005-ös költségvetés, amely az előző évekhez hasonlóan nem hoz megváltást a kórházak, az egészségügyi dolgozók és a betegek számára - mondta a képviselő.

Emlékeztetett, hogy a 2002 és 2004 között a szocialista kormány a szűkös költségvetésekkel 10%-ot vett el az intézményektől, és a helyzetet súlyosbították a 2004-es megszorító intézkedések is. A teljesítmény-korlátozás országosan 25 milliárd Ft-os bevételcsökkentést eredményezett, miközben a kórházak kiadásai jelentősen emelkednek. Mindez együttesen közel 20%-os költségnövekedést, szinte elviselhetetlen terhet jelent az intézményeknek.

A Kórházszövetség legfrissebb felmérésének eredménye lesújtó. A jelentés szerint a kórházak 75%-nál jelentős pénzügyi-gazdasági egyensúlyromlás következett be, az intézmények 2/3-ának van adóssága, és mindössze 10% nyilatkozott úgy, hogy az intézmény gazdálkodása stabil - mondta Selmeczi Gabriella.

Mindezeket figyelembe véve a Fidesz arra kéri Rácz Jenő egészségügyi minisztert, hogy azzal foglalkozzon, ami a dolga, próbálja meg megvédeni a betegek és az egészségügyi dolgozók érdekeit.

Szándékos károkozás?

Bartha Lászó elmondta, az elmúlt két évben a Fidesz többször is elmondta a Parlamentben, hogy az a mód, ahogyan a kormányzat az egészségügyet kezeli, csődhöz fog vezetni. A Fidesznek számtalan javaslata volt ennek elkerülésére, de ezeket mindannyiszor elutasították. Mára olyan helyzet alakult, ki, hogy lassan-lassan az egész egészségügy sztrájkolni kényszerül. Hogy mekkora a baj, azt egy konkrét példa is érzékeltetheti: a szegedi tragikus betegcsere hátterében is a pénztelenség áll, amely a szegedi kórházakat is a csőd szélére sodorta. De ugyanebben a cipőben jár Szegeden a Gyermekkórház is. Az egyetemi klinikákon a dolgozók már nem a saját bérükért sztrájkolnak, hanem azért, hogy el tudják látni a feladatukat - mondta el Bartha László.

Ez mind annak a következménye, hogy a kormányzat mellékesen kezeli az egészségügy kérdését. Miközben propagandakormányzást folytatnak, nem tesznek egyebet, mint forrásokat vonnak el az egészségügytől, és két év tapasztalatait összegezve azt kell feltételeznünk, hogy ezt szándékosan teszik-tette hozzá a képviselő.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek