Az önkormányzatok fizetik a hibás kormányzati politika árát
A szocialisták az önkormányzatokkal fizettetik meg elhibázott gazdaságpolitikájuk árát. A kormány immár a második költségvetési ciklusban nem biztosítja a települési önkormányzatok számára a béremelésekhez szükséges központi támogatást - jelentette ki csütörtökön Szarvason Domokos László, a Fidesz Békés megyei elnöke.
Dátum: 2004-10-14 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:58.363063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány kötelezte az önkormányzatokat arra, hogy a közalkalmazottaknak járó 13. havi fizetést a következő esztendőben, január 15. és január 31. kötött fizessék ki, ám erre forrás a már benyújtott 2005-ös költségvetésben nincs - mondta Domokos László. A képviselő elmondta, tovább nehezíti az önkormányzatok gazdálkodását, hogy a kormány által kívánatosnak tartott jövő évi 5-6 százalékos közalkalmazotti béremelésre sincs forrás elkülönítve a költségvetésben. A kormány immár a második költségvetési ciklusban nem biztosítja a települési önkormányzatok számára a béremelésekhez szükséges központi támogatást, így az elmúlt két évben a közalkalmazottak körében csökkent a reálbér - közölte. Példaként a választókerületéhez tatozó Békésszentandrást említette az ellenzéki honatya: a 600 millió forintos éves működési költségvetéssel rendelkező, 4.160 lelket számláló település ebben az évben 80 millió forint bértámogatásra pályázott. A végül megérkezett 24,7 millió forint nem elegendő az önkormányzat feladatainak ellátására, ezért Békésszentandrás a működőképesség fenntartása érdekében 20 millió forint hitel felvételére kényszerült - tette hozzá Domokos László.
MTI - fideszfrakcio.hu