Tiltakozó nagygyűlés a felsőoktatási törvény tervezete ellen
Továbbra sem tartja elfogadhatónak a felsőoktatási törvény tervezetét több, a felsőoktatásban és tudományos kutatásban érintett szakszervezet; az érdekvédők csütörtöki budapesti tiltakozó nagygyűlésükön kifogásolták, hogy a javaslat központi gondolata változatlanul a felsőoktatás piaci alapokra helyezése.
Dátum: 2004-10-14 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:35:59.581853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szakmai alapokon szerveződő felsőoktatást nem lehet piaci alapokra helyezni, mert az az egyetemeken és főiskolákon a tanszékek sokaságának létét veszélyezteti finanszírozási okokból, a felsőoktatási vagyon jelentős része privatizálhatóvá és széthordhatóvá válik" - tartalmazza a négy szakszervezet állásfoglalása, amelyet eljuttatnak a miniszterelnöknek, az oktatási tárca vezetőjének és a négy parlamenti pártnak is.
Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke, az Agrár Oktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete (AOKDSZ), a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) és az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége tiltakozó nagygyűlését - amelyen mintegy százan vettek részt - azzal indokolta, hogy a felsőoktatási törvény kapcsán folytatatott tárgyalások zsákutcába jutottak, az oktatók, hallgatók jogait sutba veti az új jogszabály.
A nagygyűlés résztvevői állásfoglalásukban 2005. januárt 1-jétől a felsőoktatásban és a kutatásban 14 százalékos, központi forrásból garantált béremelést követelnek.
Kis Papp László a tervezett mozgóbér kapcsán azt mondta: a tervezet szerint azoknak, akiknek a munkájával nem elégedettek, bérük 80 százalékát fizetnék ki és 120 százalékát azoknak, akik kiváló munkát végeznek.
Az érdekvédő azt üzente Magyar Bálint oktatási miniszternek, hogy 80 százalékon teljesítő oktató nincs a felsőoktatásban. Jelenleg számos esetben 18-26 órát kell leadniuk az oktatóknak egy héten, ami meghaladja a középiskolai átlagot - mondta.
Elhangzott: jelenleg több mint 405 ezer hallgató tanul a felsőoktatásban, akiket 21 ezer oktató tanít.
Kuti László, a TUDOSZ elnöke "tisztelt potenciális 80 százalékosokként" szólította meg a gyűlés résztvevőit. A mozgóbérrel kapcsolatos elképzeléseket úgy értékelte, a miniszter "anti Robin Hoodként elvesz a szegényektől és a gazdagoknak ad".
Mint mondta, követelik, hogy minőségi bért kapjanak, ne minőségi bérkülönbséget.
Kis Papp László kitért arra, hogy a koncepció első változata még 60 milliárdos, a későbbi 30 milliárd forintos többlettámogatást irányzott elő a felsőoktatásnak, a jelenlegi elképzelések szerint ugyanakkor az idei évhez képest 5 százalékkal csökkennének a források.
Bán Gábor, az AOKDSZ főtitkára szerint számos jel utal arra, hogy az állam ki akar "farolni" a finanszírozás jelentős hányadából, amely további tömegesedést eredményezhet.
Horváth Zalán, az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért elnöke a tervezet visszavonására szólította fel a kormányt. Kijelentette: a törvény legújabb változata alkotmánysértő, s az oktatási kormányzat cinikusan, erőszakosan akarja keresztülvinni reformterveit, semmibe véve a jogbiztonságot.
Meskó Eszter, a Szegedi Tudományegyetem oktatója a munkavállalók érdekvédelmi lehetőségeit, jogait hiányolta a tervezetből.
A tiltakozó gyűlésen szolidaritását fejezte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ).
Fenyves Kornél, a KKDSZ elnöke közölte: a képzés a kultúra, a szellemi élet, a magyarság jövőjét határozza meg, nem szabad, hogy "az olcsóság mentén szerveződjön".
A gyűlés résztvevői állásfoglalásukban követelik, hogy a jelenleg határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban álló oktatókat, kutatókat és szakalkalmazottakat továbbra is ilyen módon foglalkoztassák és hogy a finanszírozási rendszer újragondolásával teremtsék meg a kisebb hallgatói létszámú szakok működésének zavartalan feltételeit. Úgy értékelik, a törvénytervezetet általános elutasítás övezi a felsőoktatási szférában és a társadalomban is.
Azt javasolják az Oktatási Minisztériumnak, hogy olyan jogszabály megalkotását tűzze ki célul, amely a jelenleg érvényes törvény pilléreire épül.
A mintegy száz résztvevő a sztrájkoló egészségügyi alkalmazottakkal szolidaritást kifejező nyilatkozatot is elfogadott.
MTI - fideszfrakcio.hu