A 23. bizalmi szavazását nyerte meg a Berlusconi-kormány
Immár a huszonharmadik bizalmi szavazását nyerte meg csütörtökön az olasz szenátusban Silvio Berlusconi kormánya, amely az elmúlt három évben rendszeresen ilyen megoldással erőszakolja ki egyes - nemcsak ellenzéke által - vitatott törvények elfogadását.
Dátum: 2004-10-14 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:00.799164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezúttal egy környezetvédelmi törvény tervezete kapcsán kavargott a politikai szélvihar ellenzéki és kormányberkekben egyaránt, ugyanis a jogszabály a természetvédelmi területeken engedély nélkül felhúzott épületekre is fennmaradási engedélyt, egyfajta amnesztiát adna, megfelelő és a költségvetési hiányt várhatóan komolyan mérséklő bánatpénzek és bírságok megfizetéséért cserébe.
A kormány a további viharos viták és módosító indítványok elkerülése végett bizalmi kérdéshez kötötte a szavazást, amelyet meg is nyert, 158 igen, két nem és egy tartózkodás mellett (a balközép ellenzék nem vett részt a voksolásban). A tervezet most az alsóház elé kerül, ahol ugyancsak várhatóan bizalmi szavazással egybekötve fogadja el a 2001 óta kormányzó jobboldali olasz kabinet, amely mindkét házban kényelmes többséggel rendelkezik.
MTI - fideszfrakcio.hu