Szentmise az Eucharisztia éve megkezdése alkalmából Budapesten
Az Eucharisztia évének megkezdése alkalmából szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a Szent István-bazilikában - közölte a Magyar Katolikus Rádió az MTI-vel.
Dátum: 2004-10-14 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:03.991595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eseményen részt vesznek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, jelen lesz továbbá Juliusz Janusz apostoli nuncius - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az eucharisztia (oltáriszentség) ünneplésének elmélyítése lelki és liturgikus szempontból nagyon fontossá vált a mai ember számára" - mondta a Magyar Katolikus Rádiónak adott nyilatkozatában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára.
Veres András közlése szerint kívánatos, hogy a szentáldozás sokkal tudatosabban történjen, sokkal inkább lelki életünk irányítójává váljon.
Ne megszokásból, ne mindennapi cselekedetből fakadjon, hanem jobban át tudjuk élni azt a misztériumot, amely számunkra a szentmise megünneplésében és különös módon a szentáldozás pillanatában megvalósul - tette hozzá.
"Az Eucharisztia titkával a nem hitben élő ember talán nem is tud mit kezdeni, esetleg egyenesen botrány számba megy számára.
Viszont az is biztos, hogy a többi keresztény felekezettel való kapcsolatunkból éppen ez hiányzik, a szentségi kommunikáció" - közölte a püspök.
Úgy látja: ha a katolikus emberek az eucharisztiát sokkal tudatosabban, sokkal inkább a lényeget átérezve, a történés természetfölötti vonatkozására figyelve veszik magukhoz, akkor ez szükségszerűen a kegyelem kiáradásában is éreztetni fogja hatását.
"A hívő ember még nyitottabbá válik embertársai megértésére, a szeretetben való szolgálatára. Ez az igazi ökumenizmus, hogy ebből a szeretetből fakadóan keressük azt a lelki közösséget, amely bennünket, keresztényeket Jézus Krisztus személyében összeköt" - nyilatkozta Veres András.
MTI - fideszfrakcio.hu