A környezetvédelmi bizottság elnöke a drávai erőmű tervéről
Civil szervezetekkel egyeztették álláspontjukat az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tagjai a tervezett drávai vízi erőmű ügyében csütörtökön, Drávaszentesen.
Dátum: 2004-10-14 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:04.955422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság elnöke megerősítette: Magyarország a novo virjei vízi erőmű megépülésével kapcsolatban továbbra is ellenérdekelt, és ez a határozott szembenállás 1999, a kezdetek óta változatlan.
Turi-Kovács Béla emlékeztetett arra: ezt az álláspontot már abban az évben továbbította a magyar kormány a horvát félhez, 2001-ben pedig megállapodás született a horvát környezetvédelmi minisztériummal a vízi erőmű megépítése ellen.
"Ma elsősorban azért vagyunk itt, mivel értesüléseink szerint változott a horvát kormány álláspontja. Ismereteink alapján ma ismét tervben van az erőmű megépítése" - mondta.Turi-Kovács Béla kifejtette: nemcsak ökológiai, hanem gazdasági okok sem indokolják az erőmű létrejöttét.
1995-ben 500 millió dollárra becsülték a beruházás költségét, tíz év elteltével ez az összeg megduplázódott. Emellett nem jár haszonnal az elektromos áram termelése sem, hiszen a téli időszakban oly mértékben csökken a vízhozam, hogy semmiféle duzzasztással nem lehet fenntartani az áramszolgáltatásnak még az 50 százalékos mértékét sem" - érvelt a környezetvédelmi bizottság elnöke.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország álláspontja szerint "értelmesen, a természeti értékek figyelembevételével ennek az erőműnek a megépítését nem lehet támogatni", és ezt hazánk uniós környezetvédelmi normákhoz való igazodása is alátámasztja.
A horvát kormánnyal történő egyeztetés kilátásairól Turi-Kovács Béla az MTI-nek elmondta: a jelzések szerint november első felében várhatóan asztalhoz ül a horvát és a magyar környezetvédelmi bizottság Budapesten, s "velük karöltve, a zöld szervezetek segítségével" próbálják ésszerű belátásra bírni a horvát kormányt.
Rámutatott: egyik országnak sem áll érdekében, hogy újabb Bős-Nagymaros-szerű konfliktushelyzet jöjjön létre.
Helena Hecimova, aki nyolc horvát civil szervezet nevében szólalt fel a csütörtöki találkozón, átadta a környezetvédelmi bizottság elnökének azt a 15 ezer aláírást, amelyek közül tízezret a horvátországi, ötezret a magyarországi zöld szervezetek gyűjtöttek a vízi erőmű megépítése ellen. Elmondta, hogy igen erős ellenállás alakult ki a lakosság körében a tervezett beruházás ellen, és
példaként említette a leginkább érintett Novo Virje falu összefogását.
Ereifej Laurice, a WWF nemzetközi természetvédő szervezet magyarországi programvezetője elmondta, hogy az ötezer magyar aláíró között környezetvédelmi szakemberek és kutatók is szerepelnek. Az aláírók arra kérik a horvát kormányt és az Európai Bizottságot, hogy a Dráva mentén szüntessék meg a kavicsbányászatot és új vízi erőművek építését, használjanak alternatív energiaforrásokat, és működjenek közre egy közösen kialakított, határon átnyúló, védett területhálózat létrehozásában, a Dráva és a Mura értékeinek védelmében - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu