Az iraki nukleáris felszereléseket egy év alatt szállították el
Hozzávetőleg egy éven át zajlott bizonyos iraki nukleáris felszerelések elszállítása, amit szakértők nehéz gépekkel és bontásra alkalmas berendezésekkel hajtottak végre - közölték csütörtökön Bécsben az ENSZ-hez közel álló diplomaták.
Dátum: 2004-10-14 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:05.282968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), amely az amerikai csapatok bevonulása előtt Szaddám Huszein elmozdított iraki elnök nukleáris létesítményeit ellenőrizte, arról tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát ezen a héten, hogy nukleáris fegyverek előállítására alkalmas anyagok és felszerelések tűntek el Irakban, ezt azonban sem Bagdad, sem Washington nem vette észre.
"Ez a folyamat 2003-ban zajlott, és valószínűleg átnyúlt 2004-re is, legalábbis az év elejére" - közölte egy, a NAÜ-hez közel álló nyugati diplomata.
Egyes amerikai, brit és iraki tisztségviselők korábban azt állították, hogy a felszerelések eltűnése része volt annak a széles körű fosztogatásnak, amely a 2003 márciusi iraki invázió után harapózott el. De több, a NAÜ-hez közel álló diplomata szerint a felszerelések, anyagok eltűnése nem alkalmi fosztogatás következménye volt. Tervszerű elszállítás történt, amelyet olyan emberek hajtottak végre, akik tudták, hogy mit tesznek.
"Helyszínek tucatjait szerelték le, nagyszámú épületet bontottak le, raktárakat ürítettek ki és szállítottak el" - mondta a nevének elhallgatásához ragaszkodó nyugati diplomata. "Ehhez nehéz gépek, bontásra használt berendezések kellenek. Ez nem olyasmi, amit egyetlen éjszaka meg lehet csinálni" - magyarázta.
Bécsi diplomaták közlése szerint a NAÜ attól tart, hogy ezeket a felszereléseket, melyek Szaddám Huszein 1991 előtti titkos nukleáris fegyverprogramjának részét képezték, egy, az atomfegyverek iránt érdeklődő országnak vagy fegyveres szélsőségeseknek adhatták el.
A NAÜ 1991-ben rábukkant Szaddám Huszein titkos nukleáris fegyverprogramjának nyomára, és a következő hét évben felkutatta és leszerelte ezeket a berendezéseket. Amikor az ENSZ fegyverellenőreinek 1998-ban távozniuk kellett az országból, Irak titkos atombomba-programja már nem létezett. 2002 novemberi rövid visszatérésük után a NAÜ szakértői biztosak voltak abban, hogy egyetlen kettős felhasználású iraki nukleáris berendezést sem használtak fel fegyverprogram céljára.
MTI - fideszfrakcio.hu