Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ORTT testületéhez továbbították a Nap-kelte elleni panaszt

Az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottsága csütörtöki ülésén illetékesség hiányára hivatkozva az ORTT testületének továbbította a Nap-kelte című műsor elleni panaszt. A szerkesztőségünknek nyilatkozó médiaszakértő szerint szinte biztosra vehető, hogy a testület megtagadja a közigazgatási eljárás megindítását.


Dátum: 2004-10-14 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:05.577247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága csütörtöki ülése után az illetékesség hiányára hivatkozva az ORTT testületének továbbította a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorával kapcsolatos panaszt. Egy magánszemély az ellen emelt kifogást, hogy a Nap-kelte egyik adásában burkoltan reklámozták Ungváry Tamás történész és Kende Péter könyvét. Egy héttel korábban a panaszbizottság elmarasztalta a Nap-keltét egy ugyanilyen ügyben, akkor nem hivatkozott illetékesség hiányára.

Az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottsága október ötödikén egyhangú határozatban marasztalta el a Magyar Televíziót a Nap-kelte szeptember 18-i adásában elhangzottak miatt. Az említett adásban a bejelentő azt kifogásolta, hogy burkoltan reklámozták Moldova György utoljára megjelent könyvét, mivel pontosan megnevezték a könyvbemutató helyét és idejét, sőt azt is megemlítették, hogy a könyv kiadója 15 százalékos kedvezményt ad a bemutató helyén vásárlóknak. Ezen kívül azt is sérelmezte, hogy a műsorvezető nem határolódott el kellőképpen Moldova György másokra tett sértő kijelentéseitől.

A Könczöl László, Balaskó Jenő és Rauschenberger Péter által alkotott eljáró tanács akkor megalapozottnak találta a panasznak a burkolt reklámra vonatkozó részét, ezért azt egyhangú döntéssel az eljárás folytatása céljából továbbította az ORTT-nek. A bizottság határozatában kiemelte, hogy a műsorszolgáltató az említett műsorszámban megsértette a médiatörvényt.

A panaszbizottság mostani határozatával kapcsolatban a szerkesztőségünknek nyilatkozó médiaszakértő kijelentette: - Az eddigi gyakorlat alapján szinte biztosra vehető, hogy az ORTT testülete megtagadja a közigazgatási eljárás megindítását, így az ügyben elmarad a vizsgálat. Hozzátette: - Emlékezetes, hogy az ORTT 896/2002-es határozatában a Mádl András által vezetett monitoring szolgálat jelentése alapján marasztalta el a testület burkolt reklám miatt, az akkor még az ATV-n futó Sajtóklub című műsorszámot, mert abban Lovas István új könyvének bemutatójáról és annak dedikálásáról beszélgettek a résztvevők - emelte ki a szakértő.

A Népszava október 7-i számában tudósított arról, hogy burkolt reklám miatt elmarasztalták a Nap-keltét, és említést tett az október 14-ére kitűzött tárgyalásról is. Érdekes, hogy a panaszos csak azután kapott értesítést a tárgyalásról, miután a Népszavában már nyilvánosságra került annak időpontja.

Kisber Szabolcs, mno.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek