Kedden megnyílik a nagyközönség előtt a Sándor-palota
Jövő hét keddtől ismét látogatható lesz a budavári Sándor-palota; a nagyközönség a korábbiakhoz hasonlóan ingyenesen, de szűkített, heti háromnapos nyitvatartási rend szerint tekintheti meg a felújított épületet - tudatta szerdán a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
Dátum: 2002-07-10 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:11.309608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A látogatók kedden, csütörtökön és szombaton 10 és 18 óra között angol, német vagy magyar nyelvű idegenvezető kalauzolásával járhatják be a Sándor-palota történeti tereit. A látogatás egyénileg nem, csak 10-15 fős csoportokban lesz lehetséges.
Az érdeklődők a főlépcsőházat, a kerek és a kék szalont, a Kis empire-, a Mária Terézia-, a tükör- és a sarok-termet, a dolgozószobát, a plenáris- és a gobelin-termet, a garázst a középkori ciszternával, valamint a déli kapualjat tekinthetik meg.
A minisztérium közlése szerint nem zárható ki, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök esetleges szeptemberi beköltözése után korlátozni fogják a Sándor-palota látogathatóságát, vagy teljesen bezárják a nagyközönség előtt.
Az előző kabinet, az Orbán-kormány május 23-án, utolsó tanácskozásán határozott arról, hogy a palotát megnyitják a nagyközönség előtt. A május 25-én megnyílt épületet június 11-én zárták be.
A tárca akkori tájékoztatása szerint a több ezer látogató "nem várt igénybevételnek tette ki" a nem múzeumi célra kialakított műemléki tereket, aminek következtében kisebb javítások, felújítások váltak szükségessé.