Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekord költségvetési hiány az Egyesült Államokban

Az amerikai szövetségi költségvetés rekord szintű, 412,55 milliárd dollár hiánnyal zárta a szeptember 30-án befejeződött pénzügyi évet - közölte csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium.


Dátum: 2004-10-15 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:06.492803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hiány azonban jóval elmarad a Fehér Ház júliusban becsült 445 milliárd dollár várakozásától, miközben a deficitet az év elején még 521 milliárd dollárra várta.

A kongresszus költségvetési hivatala 415 milliárd dollár deficitre számított.

A költségvetési hiány a hazai össztermék 3,6 százaléka.

A Fehér Ház egyik illetékese a korábbi várakozásokhoz képest kisebb hiányt a gazdaság élénkülésével indokolta. John Snow pénzügyminiszter pedig kijelentette: a költségvetés vártnál jobb alakulása is bizonyítja, miszerint Bush elnök jó úton halad azon cél elérése felé, hogy ígéretének megfelelően öt év alatt a felére csökkentse a hiányt.

A képviselőház költségvetési bizottságának egyik demokrata párti tagja elfogadhatatlannak mondta, hogy az ország történetének legnagyobb költségvetési hiányát jó hírként próbálják meg beállítani.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek