Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A református egyház aggódva figyeli a szélsőséges indulatokat

A Magyarországi Református Egyház aggodalmának adott hangot az újra felszínre törő szélsőséges indulatok miatt pénteken, a nyilas hatalomátvétel évfordulójának napján.


Dátum: 2004-10-15 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:07.264260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az új évezred első évtizedében aggodalommal figyeljük az újra felszínre törő szélsőséges indulatokat, amelyek a megannyi érthetetlen erőszakot, pusztítást, szenvedést és gyászt okozó 60 évvel ezelőtti hatalmi és politikai fanatizmust idézik föl" - olvasható az egyház internetes honlapján megjelent közleményben, amely szerint a nyilas hatalomátvétel évfordulója az Isten- és

emberellenes eszméket testesíti meg.

Az egyház megítélése szerint az 1944. október 15-ére való emlékezés körül fellángolt áldatlan vita minden jóakaratú embert arra figyelmeztet, hogy a maga eszközeivel csillapítsa az embert ember voltában megalázó indulatokat és mozdítsa elő a megbékélést.

"Tudjuk, hogy 60 évvel ezelőtt nem sikerült elejét venni a világot ma is sújtó, fájdalmat és szenvedést okozó értelmetlen erőszaknak. Ezért ez a nap bennünket arra emlékeztet, hogy még jobban kell képviselnünk Krisztus evangéliumának valóságát, ami egyértelműen az életet és a bűnbocsánatot hirdeti az elvakult, gyilkos indulatokkal szemben" - áll a református egyház állásfoglalásában. A biblia szavait idézve kiemelték: azzal a reménységgel teszik mindezt, hogy "... sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban".

A közlemény bevezetőjében egy másik bibliai részlet is szerepel: "Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög / Nincs szolga, sem szabad / Nincs férfi, sem nő / Mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek