Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Turi-Kovács Béla: indokolatlan volt a rendőri fellépés

A Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) fontolóra veszi, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mert álláspontja szerint alkotmánysértő a rendezvények rendjének biztosítását szabályozó belügyminisztériumi rendelet.


Dátum: 2002-07-10 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:11.624338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Turi-Kovács Béla, a KPE elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Erzsébet hídi és a Kossuth téri tüntetéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: az Erzsébet hídi demonstráció nem volt törvényes, a Kossuth téren viszont a jogszabályoknak megfelelően tartózkodtak a tüntetők, ez a demonstráció nem volt törvénysértő.

A KPE elnöke szerint a rendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos rendőri feladatokat szabályozó BM-rendelet azért alkotmánysértő, mert a rendőrparancsnok mérlegelési jogkörébe vonja a feloszlatás indítását és módját.

Turi-Kovács Béla azt mondta, ezt csak törvénnyel lehet szabályozni.

Az ellenzéki politikus a sajtótájékoztatón kifejtette: a Medgyessy-kormány képtelen elfogadni azt a választási eredményt, mely szerint listán minimális többséget kaptak, az egyéni választókörzetekben pedig veszítettek, ezért elzárkózik a szavazatok újraszámlálásától.

A KPE-elnök szavai szerint Magyarországon reformkommunista restaurációs kísérlet folyik.

Turi-Kovács Béla hangsúlyozta: Medgyessy Péter is okolható a demonstrációkért és az így kialakult helyzetért, mert eltitkolta múltját, ezzel megzavarta a közvéleményt.

A múlt heti budapesti tüntetésekről szólva az ellenzéki politikus aláhúzta: semmi sem indokolta, hogy a rendőrök gumibotot használjanak, de törvénysértő volt az a televíziókban látható jelenet is, amikor az egyik rendőr pisztolyt rántott.

A Kossuth téri demonstráció feloszlatásáért Turi-Kovács Béla szerint felelősség terheli a Belügyminisztériumot.

- Az eljárás beleillik a Medgyessy-Kuncze-kormány irányvonalába, ezenkívül megfélemlíti az embereket - mondta a politikus.

Elmondta azt is, hogy a KPE támogatni fog minden olyan, a "téesz-lobbi elleni" demonstrációt, ami annak érdekében történik, hogy a termőföld ne kerülhessen külföldiek kezére.

Kapcsolódó elemek