Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bátran megvonták az állattartási támogatásokat - az Agrárkamara tiltakozik

A Magyar Agrárkamara (MA) állattenyésztési osztálya is tiltakozik a szaktárca azon rendelete ellen, amelynek alapján megvonták az állattartóktól az eddig igényelhető állatjóléti és haszonállat-tartási támogatást, valamint a társadalombiztosítási járulék fizetéséhez adott pénzügyi segítséget.


Dátum: 2004-10-15 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:09.892203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kamarai szakértők szerint, amennyiben a tenyésztőktől megvonják a szóban forgó támogatásokat, várhatóan sokan felhagynak az állattenyésztéssel, s ez az egész agráriumra káros hatással lesz.

Az állattartók szakmai és érdekképviseleti szervezetei szerint a támogatás megvonása rendkívül hátrányosan érinti a gazdálkodókat, akiknek az agrártárca még azt az összeget sem fizette ki, amit az év eleji agrárbéke-megállapodásban rögzítettek.

A megállapodás 3,6 millió sertésre vonatkozott, amelynek költségvetési kihatása 7,2 milliárd forint. Ebből az összegből idáig 5,289 milliárd forintot használtak fel, ugyanis a sertéstartók 2,644 millió sertést adtak le. Így a támogatási keretből még a szakmai és érdekképviseleti szervezetek szerint 1,910 milliárd forint rendelkezésre áll - közölte a kamara. Ugyanez a helyzet a baromfiágazatban is. E területen 430 ezer tonna élőbaromfira járna a kilogrammonkénti 9,5 forintos támogatás, ami 4,1 milliárd forint kiadás a költségvetésnek.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szeptember 30-ig 196 ezer tonnára adott ki igazolást, vagyis a keretből még 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre. Ugyanakkor Pásztohy András, az agrártárca politikai államtitkára szerint - amint azt korábban az MTI-nek elmondta - azért volt szükség e támogatások felfüggesztésére, mert a tárcánál kimerült az a mintegy 10 milliárd forintos pénzügyi keret, amely e támogatások finanszírozására rendelkezésre áll.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezető tisztségviselője utalt arra: a támogatás elérte célját, mivel mind a sertés, mind a baromfi ára emelkedett a piacon. Példaként említette a sertések árát. Ez élősúlyban számítva az idén februárban még 220-230 forint között volt, míg jelenleg 300 forint körül mozog kilogrammonként. Pásztohy András szerint a foglalkoztatási támogatás szintén elérte célját, jótékony hatást gyakorolt e területen.

A helyzet megoldására a politikai államtitkár párbeszédet ajánlott az elégedetlen állattartóknak, és ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja a lehetőségeket a gondok orvoslására, különösen azt, hogy további források teremthetők-e e terület támogatására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek