Lehetne három népszavazás egy napon
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szorgalmazza, hogy a privatizáció leállításáról és a kettős állampolgárságról szóló referendumot is 2004. december 5-én, a kórházprivatizációval kapcsolatos népszavazás napján tartsák.
Dátum: 2004-10-15 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:10.790229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közleménye
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség 2004. október 15-ei elnökségi ülésén megtárgyalta a népszavazási kezdeményezéseket. Az elnökség üdvözölte Mádl Ferenc köztársasági elnök döntését, hogy 2004. december 5-re kiírta a kórházprivatizáció leállítására kezdeményezett népszavazást.
A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy az állami közvagyon további eladását megakadályozó népszavazást, valamint a kettős állampolgárságról szóló referendumot ugyanezen a napon - 2004. december 5-én - tartsa meg. Az elnökség a három kérdésben az egy napon történő népszavazást tartja a legésszerűbb és legolcsóbb megoldásnak. Minden más lehetőség az emberek pénzének és idejének felesleges pazarlása.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Budapest, 2004. október 15.