Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista pártnapok a nyilas hatalomátvétel évfordulóján

Hiller Istvánnak mindmáig bájos bonviván tanácsadója van Berzsán Ferenc személyében. Berzsán, a pártelnök-jelölt honlapjának (www.hiller.hu) főszerkesztője, a Vörös Csilla Polgári Kört is vezeti. Bevallásuk szerint ők is szeretnek viccelődni. A Klub Rádióban 2004. április 7-én a hilleri tanácsadó körének egyik tagja szervezetük nevével tréfálkozott: a "Vörös Csilla" olyan, mintha "Horog Karesz" és ez szerinte rendben is van. A felszín ez, de vajon mi húzódhat meg a mélyben?


Dátum: 2004-10-15 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:11.136713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arisztotelész a Lélekről című munkájában arra a következtetésre jut, hogy léteznie kell egy általa szubsztanciának nevezett lényegi valóságnak, amely a dolgok velejét adja, amely oszthatatlan és csonkíthatatlan. Bár Arisztotelész meglátása az azóta eltelt majd két és fél ezer évben egész tudományágakban vált nélkülözhetetlenné, a magát szívesen tudományosnak tekintő baloldalban mégsem hagyott túl mély nyomot az arisztotelészi tanítás.

Talán ezért is kelhettek életre rendszeresen frankensteini elképzeléseik nyomán olyan torzszülemények, amelyek nélkülözték a lényeget, amelyben forma és tartalom egymással köszönő viszonyban sincsen.

A szocialistáknak sikerült a fából vaskarika. Tervezőasztalon fundálták ki a békeharcot béke nélkül, és feledve az örök emberi értékeket pedig a szocialista embertípust.

Megalkották a világtörténelem legarctalanabb társadalmi berendezkedését, az emberarcú szocializmust, és népi demokráciát hoztak létre, demokrácia nélkül.

Kezükben az "okkupácija" is metamorfózison ment át: felszabadulás lett belőle.

Az ő kreációjuk a legtisztább forradalmat leverő "forradalmi munkás-paraszt kormány" is. Választásokat tartottak pártok nélkül, és "megújultak" úgy, hogy arcuk a régi. Milliárdos vagyonra tettek szert munka nélkül, ezenkívül választás híján avanzsáltak kormányfővé. Evidenciaként kezelik a diploma nélküli köztisztviselőt, mintahogyan a Gyurcsányi nevet Gyurcsány nélkül.

Ma, 2004. október 15-én a Terror Háza Múzeum előtti összegyűlésükkel abszolválni látszik honi szocialistáink egy másik, mindenki más számára lehetetlen feladata is: antifasiszta ellentüntetést tartanak hungarista tüntetők nélkül.

Október 15. a magyar történelem egyik leggyalázatosabb napja, a csöndé, a befelé fordulásé, az emlékezésé. Intrikának, vádaskodásnak, gyűlöletnek, akárcsak "viccelődésnek" és komolytalanságnak nincsen ilyenkor helye: a jóérzés és a hazafiság diktálja ezt.

A gyűlölet szocialista mérnökei más elvektől vezérelve konstruálnak: hazudd le a lényegedet, próbálj más lenni, mint ami vagy. Mégis: kilóg a lóláb. Gyurcsány fagyizik, Zuschlag egy SZDSZ-es minisztérium politikai államtitkára társaságában a holokauszt áldozatain hahotázik, honi szocialistáink a nemzeti szocialisták hatalomátvételének évfordulóját találták a legalkalmasabbnak arra, hogy "fordulatot" hozó "pártnapokat' rendezzenek.

"Hitlerben Hitler a legkevésbé fontos, Hitlerben a hitlerizmus a fontos" - üzeni a Bálint György, a nácizmus áldozata, a hazai baloldal panteonjából. Magyar szocialistáink, alantas politikai céloktól vezérelve, éppen ezt felejtik el.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek