Több mint tízezer egészségügyi dolgozó sztrájkol
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó csatlakozott az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) által péntekre meghirdetett országos figyelmeztető sztrájkhoz - mondta Cser Ágnes elnök Dunaújvárosban, amikor meglátogatta a Szent Pantaleon Kórház dolgozóit.
Dátum: 2004-10-15 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:16.324603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Be kell fejezni Magyarországon az Európai Unió tagállamaként a hálapénzen alapuló egészségügyi ellátást, és be kell fejezni a farizeus politikai nyilatkozatokat. Az igazat meg kell mondani az állampolgároknak, hogy tragikus pénzhiány van az egészségügyben, hogy nincsenek átlátható finanszírozási rendszerek - közölte Cser Ágnes a kórházban
Hozzátette: meg kell teremteni a valódi és ellenőrzött finanszírozást és az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. Komoly siker, hogy Rácz Jenő szakminiszter a szerdai kormányülésen teljes körű kormányzati tárgyalói meghatalmazást kapott.
Az EDDSZ országos sztrájkbizottsága meghívja a köztestületeket és a kórházszövetséget tárgyaló partnernek. "A kórházszövetségnek el kell döntenie, hogy elbújik-e továbbra is a fal mögé és engedi, hogy saját maga helyett a munkavállalói hozzanak áldozatot és érjék el azt, amit nekik nem lett volna szabad megengedni, hogy a gyógyítás, ápolás feltételei elfogytak és nem lehet betartani a szabályokat" - mondta Cser Ágnes.
MTI - fideszfrakcio.hu