Ismét helyreigazításra kötelezték a Népszava hazugsággyárát
A Fővárosi Bíróság - az október 12-i első elmarasztaló ítélet után, pénteken ismét helyreigazításra kötelezte a Népszavát, abban a sajtóperben, amelyet Kósa Lajos, Debrecen polgármestere indított a napilap ellen.
Dátum: 2004-10-15 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:17.603745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap ellen Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere indított több sajtópert. A pénteken elbírált ügyekben a bíróság első fokon, nem jogerősen helyreigazítás közlésére kötelezte a Népszavát, a Sutka-levéllel kapcsolatban június 5-én és 8-án megjelent cikkeivel azonos helyen és terjedelemben. A cikkekben a napilap Kósa Lajos gazdasági kapcsolataival és érdekeltségeivel összefüggésben valótlan állításokat közölt és hamis látszatot keltett - mondta indoklásában a bíró.
A per hátterét képező úgynevezett Sutka-levelet a Népszava május 26-án fakszimilében közölte, majd azt követően több cikkben foglalkozott a témával. A levélben Sutka Sándor korábbi Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány azt írta Nagy Kálmán volt megyei főügyésznek, hogy indokoltnak tartja Kósa Lajos debreceni polgármester mentelmi jogának felfüggesztését, különböző bűncselekmények gyanúja miatt. A gyanú szerint a debreceni Vagyonkezelő Holdingban döntési jogosultsággal rendelkező személyek gazdasági bűncselekményeket követtek el, és felmerült az állítás, hogy ezt a tevékenységet Kósa Lajos koordinálja.
A bíróság már az előző ítéletében megállapította: a Népszava Sutka Sándor álláspontját úgy tüntette fel, mintha az abban foglalt javaslat megalapozott lett volna, pedig a valóságban az ügyészség már hónapokkal korábban megalapozatlannak találta a leírtakat. Két tanú egybehangzóan azt állította, hogy a rendőrség és az ügyészség közötti előzetes egyeztetésen már megállapodtak abban, az állítás nem igaz. Kósa Lajos több pert is indított a Népszava ellen, különböző, a Sutka-levél kapcsán megjelent cikkeket kifogásolva. A bíróság ezekben a perekben - így a pénteken elbírált ügyekben - is figyelembe veszi a két tanú vallomását.
MTI - fideszfrakcio.hu