Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgárok demonstráltak Sárospatakon

Sárospataki polgárok magánemberként megszervezett demonstrációt tartottak kedd este a városban, amelyen a körülbelül 150 résztvevő a szavazatok újraszámlálását és Medgyessy Péter kormányfő, valamint a kabinet távozását követelte.


Dátum: 2002-07-10 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:12.771289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A transzparensekkel, nemzeti színű zászlóval a térre érkezők elénekelték a Himnuszt, majd összesen hat helyi szónok mondott beszédet.

Valamennyien azt követelték, hogy ne semmisítsék meg az országgyűlési választások szavazólapjait, és a voksokat számolják újra.

A szónokok szerint "Medgyessy Péter hazudott, mert a választások előtt elhallgatta a magyar nép előtt sötét, spicli múltját, és így megtévesztette a választópolgárokat".

Az egyik szónok a múlt heti budapesti Erzsébet hídi és Kossuth téri tüntetésekkel kapcsolatban bírálta a rendőröket, akik szerinte brutálisan léptek fel.

- A kormány pedig elérte, hogy statáriális bíróság büntesse meg a tüntetőket - állította.

A sárospataki demonstráción felolvastak egy Pokorni Zoltánnak írt levelet, amelyben azt kérik, hogy térjen vissza a politikába.

A demonstráció résztvevői a gyűlés végén piros lapot mutattak fel, amelyen ez a felirat állt: "Medgyessy Péter távozzon, számolják újra az országgyűlési választások szavazatait".

A szervezők azt hangsúlyozták, hogy ők helyi polgárok, polgári körök tagjai, a "nemzeti oldal radikális képviselői".

A rendőrségen bejelentett tüntetés híre a városban napok óta szájról szájra terjedt, plakátok viszont nem készültek.

Kapcsolódó elemek