Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiller István lett az MSZP elnöke

Hiller Istvánt választotta az MSZP elnökévé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten.


Dátum: 2004-10-16 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:21.931748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazáson 552 küldött vett részt, valamennyien érvényes voksot adtak le. Hiller István 396 szavazatot kapott, míg Szekeres Imre 152-t. Két szavazólapról mindkét jelölt nevét kihúzták, egy-egy szavazólapra pedig Lendvai Ildikó, illetve Toller László nevét írták fel.

A kongresszus hosszasan tapsolta a megválasztott elnököt, akinek kezét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kovács László korábbi pártelnök egyszerre emelte a magasba. Hiller István köszönetet mondott a kongresszusnak, Gyurcsány Ferenc pedig gratulált az új elnöknek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek